Tel-avivi holtak – a fehér város árnyékos oldala

A temető. - A szerző felvételei

Azt hittem, felébredve más színben látom majd, de ma is éppoly megrázó volt felidézni egy távoli ismerősöm tegnapi temetését. Keresem a szavakat, hogy megrázó, felkavaró, megrendítő, de egyik sem passzol. Ez a temetés méltatlan volt. Méltatlan a halotthoz és méltatlan az élőkhöz.

Már a Waze-en látott irányból gyanús volt, hogy a sztrádáról korábban sokszor megcsodált furcsa tetőteraszos épületek felé tartottam. És ezek a kertes építmények kétségtelenül egy temető részei. A sokemeletes házakkal körbevéve, az útról is jól kivehetően látszottak a sírkövek.

A temető. A szerző felvétele
Temetőrészlet halottszállító hordággyal – A szerző felvétele

Kissé késve érkeztem. A sorompó az őrbódé mellett egy átlagos izraeli mosáv bejárata. A GPS körforgalmakon át, kertvárost idéző utakon vezetett, majd egy félreeső, fehér, poros és kietlen, parkolónak kijelölt telken bejelentette, hogy “higata lejáád”: azaz megérkeztél, a Jarkon temető “heszed”, azaz “kegyelem” nevű kapujához. Igazából sehol egy kapu, sem kegyelem, sem vigasz. A parkolóból mintha nem lenne kiút.

Átvágva a bozóton  már az sem izgatott, hogy össze-vissza karistolt a poros, bogáncsos cserje, hisz sehol egy tábla, mely eligazítana a szertartás helyéről. Gyászoló barátaim természetesen már lezárták telefonjukat, és így nem számíthattam segítségükre. Végül is a főútról ismert hatalmas, sokemeletes, parkolóház jellegű épület mellett, a körforgalom szélén, egy strandfürdő bejáratára emlékeztető kupola alatti sokaságban ismertem fel őket. Az a szokás, hogy a halott mellett szinte mindig, sírástól elfúló hangon a legközelebbi családtagok és barátok mondanak, olvasnak fel beszédeket. Még tetszhetne is közvetlenségével, noha én gyászolva biztos kerülném az óhatatlan teatralitást, illetve a friss megrázkódtatástól rendezetlen gondolataim megosztását.

A temető. A szerző felvétele
Parkoló sírok – A szerző felvétele

A halottas kocsi itt is egy kopott vastargonca volt. A halott test formája jól kivehető az ősi szokást követő halotti lepel alatt. Eredendő tiltakozásomat azzal a gondolattal igyekeztem legyűrni, hogy a valóságtól való álságos megfutamodás lenne, ha azt kívánnám, hogy dobozba rejtsék testét, meggátolandó, hogy fantáziám a látottak alapján akár csak véletlenül is beavasson abba a folyamatba, ami halálától idáig történt vele és majd elkövetkezik.
A temetés hosszú poroszkálással folytatódott. Közben benézhettem az épület tartóoszlopai közé, ahol kocsik helyett sírok parkoltak.

Nyaralókra emlékeztető épületek a temetőben. - A szező fényképe.
Nyaralót idéző épületek – A szerző felvétele

Továbbra sem szűnt az érzésem, hogy ahol járok, méltán kerülhetne „A világ 10 legmorbidabb helye” címmel egy internetes portál nézettséget hajhászó képei közé.

Végül egy inkább nyaralókra emlékeztető távolabbi épületegyütteshez értünk. Kis, háromemeletes, eltolt kockákból álló teraszok. De az épületek közti átjárókban is friss földhantok, és a falakon teljes magasságban, a halottasházak filmekből ismert hűtőinek méretében, nyitott vagy már kőtáblával fedett mélyedések. Nem sok idő maradt a megrökönyödésre, illetve a szűk sikátorba be nem férő gyásznép helyezkedésére, mert pár szó elhangzása után, mint a pizzát a kemencébe, ügyes mozdulattal bependerítették az elhunytat az üregbe. „Hogy csak így?” néztem meglepődve, de már falazták is a lyukat.

A temető. A szerző felvétele
A nagy parkoló épület a napnyugtában – A szerző felvétele

 

 

 

 

 

Én még a zsidó hagyományokhoz képest is puritánabb álláspontot képviselek a sírok jelöletlenségét illetően, de a búcsúztatás, az más. A búcsú, az egy élet lezárása, ami nem is a halott, hanem a közösség miatt fontos, amelynek része volt, és marad most már testetlenül, illetve a számunkra mégiscsak itt hagyott dolgok révén. Ezekről kell ilyenkor beszélni, és az sem közömbös, hogy hol tesszük ezt. Itt, ebben a közelről már csepp illúziót sem engedő, félreeső sikátorban nem volt mód ünnepélyességre. Nem volt lehetőség átérezni az élet mindent felforgató, nagyszerű, viharos szépségét, melynek része torokszorítóan, de fenségesen a halál. Nem volt hely hova tenni az emlékezés köveit, és a hozzátartozókat is itt kellett megölelni, ebben az átjáróban.

Tovább nem volt miért ott ácsorogni. Csalódottan, megrökönyödve hagytuk el ezt a faramuci és hirtelen véget ért temetést. Feldúltan ültem vissza a kocsiba. Kérdéseim és felháborodásom azóta sem hagynak nyugodni.
Nem értem, hogy adhatták erre a temetőre áldásukat a vallásos szervezetek, amikor hitük szerint az eltemetettnek háborítatlanul kell megvárnia a világ végét? Ezek a hevenyészve épített szerkezetek állandó karbantartás nélkül gyorsan romba dőlnek. Milyen megegyezés, hátsó alku tette elfogadhatóvá, hogyan engedélyezték ezeket, hiszen máskor oly kategorikusan, ellentmondást nem tűrően tiltakoznak mindenért? Hol vannak az ásatások ellen tüntető vallásosok, ha a mai zsidók temetkezéséről van szó?

A temető. A szerző felvétele
Parkoló sírok – A szerző felvétele

Ez ügyben egy későbbi beszélgetés sem győzött meg izraeli születésű barátnőmmel, aki ugyan osztotta véleményemet a hely groteszkségéről, de szerinte érthető a vallásosok hozzáállása, mivel a testeket nem azért nem szabad háborgatni, mert fontos lenne egészben maradniuk a reménybeli feltámadáskor való teljesség érdekében, hanem azok érinthetetlen volta miatt (fertőzésveszély), és a porladás után a csontokra ez már nem vonatkozik. Lásd a csontok kisebb tartóba való összegyűjtésének ősi szokását. Továbbá a vallásosokat szerinte nem a sírok háborgatása bántja, hanem annak a tilalomnak a megszegése, hogy a temető fölé nem szabad építkezni. Hiába kérdezek bele, hogy minek gyűjtik össze oly gondosan az utolsó csepp vérét is az erőszakos események során elhunytaknak, és temetik a halott mellé? Kielégítő válasz nem érkezett.

Lépésben araszolva mentem haza az Ajalonon. Fölöttem az égen a lenyugvó nap fényében hol lilásan, hol barackos színben tornyosuló felhőhabok voltak. Tel-Aviv frissen épülő felhőkarcolói közt haladva arra gondoltam, hogy amilyen jó Tel-Aviv polgárának lenni, halottjának annál cudarabb.

Hazafelé a sztrádán. A szerző felvétele
Hazafelé a sztrádán – A szerző felvétele