Az izraeli rendőrség csütörtökön ismét kihallgatta Benjámin Netanjahu miniszterelnök feleségét a kormányfői rezidencia pénzügyi szabálytalanságainak ügyében – jelentette a helyi média.
Sara Netanjahu a rendőrség gyanúja szerint magáncélokra használta fel a rezidencia működését szolgáló állami pénzeket. A miniszterelnöki hivatal közleményben ítélte el a rendőrség nyomozását, mert szerinte nem történt szabálytalanság.
A bűnüldöző hatóságok fél éves szünet után azért hallgatták ki ismét az izraeli first ladyt, mert újabb bizonyítékok kerültek elő, és választ kerestek az ennek nyomán újonnan felmerült kérdésekre.
A kormányfő feleségével egy napon Ezra Szadofot, a miniszterelnöki hivatal igazgatóhelyettesét is kihallgatásra idézték, ugyanis ő volt a felelős a rezidencia pénzköltéséért.
A rendőrség májusban már lezártnak tekintette a nyomozást, és vádemelés javaslatával csalás és közpénzek eltulajdonítása címén átadta az aktákat, de az államügyész visszaküldte az iratokat további nyomozásra. A kiegészítő információgyűjtés során kerültek elő az újabb bizonyítékok, a tízes tévécsatorna értesülése szerint Meni Naftali, a rezidencia volt alkalmazottjának vallomásából.
Naftali korábban pert nyert a miniszterelnök feleségével szemben, akit megalázás, rasszista megjegyzések és dührohamai miatt jelentős, százhetven ezer sékeles (mintegy tizenkétmillió forintos) kártérítésre köteleztek.
A készülő vádirat a Háárec című újság honlapja szerint irathamisítással, bizalommal történő visszaéléssel és csalással vádolja a kormányfő feleségét három eseménnyel kapcsolatban.
Sara Netanjahu egyrészt az adófizetők pénzén rendelt ételt családi rendezvényekre, másrészt a rezidencia költségvetéséből fizette idős édesapja házi gondozóját, és végül a rendőrség gyanúja szerint szándékosan hétvégéken, magasabb árakon végeztetett villanyszerelési munkálatokat cézáreai villájukban a Likud párt belső köreihez tartozó bizalmasával.
MTI
Újságíró