Sivatagi kráterbe szorult városi puhányok kalandjai, avagy a Ramon Kráterben kitört a túra láz!

Sivatag kráterrel, fotó: Silló Sándor

Az emberek két nagy csoportra oszthatóak. Az egyik, akik gyűlölnek kirándulni, és már a szó hallatán is kiveri őket a víz. A másik csoport, akik imádják a bakancsos turizmust, és már hetek óta nézik a naptárat; hányat kell még aludni a Negev-túráig. A sivatagi gyaloglás minősített eset mindkét kaszt számára. Ritkasági értéke van számunkra, és teljes megvetés a másik oldalon: „Ott még fák sincsenek!” Aztán mikor 5-kor megszólal a vekker legszívesebben átsorolnék a másik csoportba…

…Szombat reggel fél 5, csörög a vekker. Az egyetlen nap, amikor hétágra alhatok, behozhatom az egész heti lemaradást. Vagyis csak alhatnék. De kimászok az ágyból, és hevesen ígérgetem magamnak, hogy cserébe baromi jó lesz, a sivatagi túra az Örökkévaló legszentebb adománya, amelyhez csak kevesek jutnak hozzá, és micsoda boldogság, hogy a kiválasztottak között lehetek. És ekkor a hajnali sötétben megvilágosodom: végre megértem ezt az kiválasztottság – üzenetet. Hát persze, hisz eleink is a sivatagban vándoroltak! Kit érdekel már az alvás? Kibotorkálok a hideg konyhába szendvics-mannát gyártani…

A falra írt magma rétegek, fotó: Silló Sándor
A falra írt magma rétegek – fotó: Silló Sándor

… Aztán arra eszmélek, hogy startpozícióban állunk a busznál a túrázóknak épített oázisban a Ramón Kráter, illetve mint kiderült maktes, vagyis víz alkotta kráter szélén. Az első pár száz méter nem különösebben izgalmas. Már hajlanék rá, hogy igazat adjak azoknak, akik szerint a sivatagban nincs semmi. Az első pihenő egy karavánszeráj romjainál volt. Onnan már szinte el se tettem a fényképezőgépet. Érdekes helyzet séta közben fotózni. Valaki mellettem egy petrai dzsiptúráról mesél. Mire megkeresem a pozíciót és exponálok, lemaradok, és belecsöppenek egy Delhiben összeszedett gyomorrontásba. Akkor döntjük el hogy így, tandemben írjuk meg a tudósítást…

oázis a karavánszerájnál, vagy inkább karavánszeráj az oázisnál? fotó: Silló Sándor
Oázis a karavánszerájnál, vagy inkább karavánszeráj az oázisnál? – fotó: Silló Sándor

…Körülnézek, s a sivatag, a hatalmas, kopár, sziklás semmi kellős közepén sokszínű világ köszönt rám. Tarka a csapatunk kívül-belül: az adidas tréningtől a sivatagi divatra hajazó afrikai-felfedező sapkákig, a követségi dolgozóktól az ösztöndíjas kutatókon, és a gondozónőkön át a hatvan éve Izraelben élő hetven éves, de lankadatlanul az élen haladó profi túrázóig. És a környező világ sem egyhangú: nyomolvasóként követjük idegenvezetőnket a milliónyi titkot rejtő sivatagban. Leparkoljuk képzeletbeli tevéinket a nabateusok illatszerszállító útvonalán, és elégedett kereskedőként hátradőlünk egy karavánszeráj romjain – még nem tudjuk, hogy a rómaiak hamarosan lenyúlják sikeres bizniszünket, hogy át kell nyergelnünk szőlő és boriparra, de a muzulmánok megjelenésével az is csődbe megy, és mi, nabateusok felolvadunk a népek tengerében, eltűnünk a történelem színpadáról! De fellélegzem: a zsidókat a rómaiak elüldözik a nagyvilágba, nekik egy másik sorsot dobott a történelem. Hajnalban kelve túrázhatnak a Negevben…

Ariel magyaráz, fotó: Silló Sándor
Ariel magyaráz – fotó: Silló Sándor
A nabateus karavánszeráj romjainál, fotó: Silló Sándor
A nabateus karavánszeráj romjainál – fotó: Silló Sándor

…átfutott az agyamon hogy lenyomom Petőfit a tájleíró líra szakágban, (ő is a síkterep kategóriában indult) de egyrészt nekem több esélyem van a fotókkal, másrészt a Negev egyáltalán nem sík terep. Amíg a kiszáradt mederben ereszkedünk lefelé nincs is semmi baj. De már akkor éreznem kellett volna, ennek még meglesz a böjtje: a hegymenet. Néztük az egymásra torlódó földrétegek fura rajzolatát. Vita kerekedett az üledékes kőzeteken áttörő magma színéről és összetételéről. Mindeközben megfeledkeztünk arról hogy útvonalunk legmélyebb pontjára értünk. Innen már csak felfelé visz az út. Átkeltünk egy nyergen, aki akart megpihent, akinek volt fölös energiája felmászhatott az előttünk magasodó oromra, ami gyönyörű körpanorámát ígért. Jártányi erőm se volt már, úgyhogy nekivágtam…

Fel a hegyre! fotó: Silló Sándor
Fel a hegyre! – fotó: Silló Sándor
Folyómeder a sivatagban, fotó: Silló Sándor
Folyómeder a sivatagban – fotó: Silló Sándor

…A városbéli puhányok, nyavalyások lent maradtak, de az info csapata, és persze Eszter, a hetvenes éltúrázó hamarosan a topra jutott. Fent a pár négyzetméteres mini-fennsíkon lélegzetünk és szívritmusunk rendeződése, a laza szelfizés és a hullámokban rám törő tériszony közepette jött a szokásos elkeseredés: innen már nincs feljebb, jó, ezt is megtettük, és most akkor mi van? Lett a rövidke szépség és a harmónia: egy fekete-fehér sosem látott cinkeféle, a lélegzetet ismét elállító kilátás minden irányban. De hol késik a helikopter? Ennek a filmnek most kijárna egy fölöttünk köröző, kötélhágcsót leeresztő helikopter, mely egy szuper-luxus jachtra röpít, ahol egy 36 fokos medencében kaviárral tömnek, és közben izgalmas kultúrantropológiai előadást hallgatok. De helyette lassan, olykor seggen csúszva, visszaereszkedtünk a sivatagi völgybe…

Vissza a völgybe, fotó: Silló Sándor
Vissza a völgybe – fotó: Silló Sándor

…a valóság azonban nem volt ilyen rózsaszín. (Inkább bíbor, hiszen: “már a nap is lemenőben, tüzet rakott a felhőben.” Juszt is Petőfi) Ariel, az idegenvezetőnk egy távoli pontra mutatott: ott a dombon túl vár minket a busz. Messzinek tűnt! Szerencsére nem csak a busz várt, hanem a kirándulást szervező Choma jóvoltából és magánadományokból egy kis kempingasztalnyi áldomás is. Vörös és fehérborok, magyar pálinka (!) és Unikum (!)….

Áldomás a végén, fotó: Silló Sándor
Áldomás a végén – fotó: Silló Sándor

…A ránk szakadó dőzsölést két, a sivatag közepén, a busz mellett árválkodó tábori vécé is fokozta. Ezekre nagy szükségünk volt már, hiszen kalandunk egyben “ki bírja tovább” túlélő túra is volt: utunk során felsőbb utasításra minimum három liter vizet kellett meginnunk, de nehezített terepen. A WC papírt tilos volt eldobni, tehát ha találtunk volna is egy tökéletesen fedő sivatagi cserjét (az idő előrehaladtával a tökéletes fedés igénye egyre inkább háttérbe szorult), még mindig ott állt a kérdés, hogy táskánkba visszacsomagoljuk, vagy inkább mellőzzük a vécépapírt? A busz mellett megkönnyebbülve, vidáman kortyolgattuk a nedűket… Mindenkinek ragyogott az arca a naplementében, és nem csak a szesztől. Tudtam, hogy legközelebb akár négykor is, zokszó nélkül felkelek a sivatagért.

…de minden prózai és lírai problémánkat feledtető élmény volt, az biztos! Fel is tettem a Choma és a Barangolások Izraelben (a szervező csoport) oldalain a kérdést: Mikor lesz a következő túra? Azt előre, ezt meg utólag köszönjük a kirándulást szervező, és anyagilag is támogató Chomának, hiszen ezen magyar új bevándorlókat segítő szervezet nélkül mindez nem jöhetett volna létre! Külön köszönet Cvi BenGalilnak a Chomától és Berger Gabinak, aki a túrát szervezte. A másik kaszt pedig, aki utál kirándulni, maradjon otthon! És ha kiváncsi rá, miről maradt le, olvassa el legközelebb is az Izraelinfóban!

izraelinfoszelfi
izraelinfoszelfi
szerzok a topon, fotó: Silló Sándor
szerzok a topon – fotó: Silló Sándor