Netanjahu szerint Kerry beszéde elfogult volt Izraellel szemben

Kerry és Netanjahu szebb napokban - fotó: Wikipédia

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai külügyminiszter szerdai beszéde elfogultságot tükrözött Izraellel szemben.

Benjámin Netanjahu irodájának késő este kiadott nyilatkozata úgy fogalmazott, hogy akárcsak a Biztonsági Tanács Kerry által előmozdított határozata, a külügyminiszteri beszéd is Izraellel szembeni elfogultságot tükrözött.

Miközben Kerry egyfajta “rögeszmeként” foglalkozott a telepesekkel, éppen csak érintette a konfliktus gyökerét, azt, hogy a palesztinok ellenzik a zsidó állam létét akármilyen határok között – hangoztatta a kormányfő irodája, élesen bírálva az amerikai külügyminisztert.

A miniszterelnök hangot adott csalódottságának és meglepődésének, mert, mint mondta, “lángokban áll a Közel-Kelet, burjánzik a terror, államok omlanak össze, és a külügyminiszter egy egész órán át a Közel-Kelet egyetlen demokráciáját támadja, amely hozzájárul a térség stabilitásához”.

Netanjahu szerint Kerry hamisan tett egyenlőséget a jeruzsálemi építkezések és a palesztin terror közé, és az uszítás általános megbélyegzését nem kapcsolta össze a palesztin uszítással.

Hozzátette: Izrael arra számít, hogy Donald Trump megválasztott elnökkel és az amerikai kongresszussal együtt dolgozik majd a Kerry-beszéd és az ENSZ-beli tevékenység okozta károk helyreállításán. Hozzátette, reméli, hogy az Obama-kormányzat nem okoz több kárt Izraelnek az ENSZ-ben.

Az izraeli miniszterelnök azt is kijelentette, hogy vitathatatlan bizonyítékok igazolják, Államok szervezte és vitte előbbre az ENSZ BT pénteki határozatát, amely törvénytelennek mondta ki az izraeli telepestevékenységet.

John Kerry beszédére Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is válaszolt szerda este. Abbász azt mondta, hogy kész visszatérni adott időkeretben zajló és a nemzetközi jog alapján álló béketárgyalásokhoz, amennyiben Izrael felhagy a telepek építésével Ciszjordániában.

MTI