A merénylő, a Merec-aktivista és a kipás telepes

Ha merénylő állna a zsúfolt utca közepén kést szorítva egy zöld pólós Merec-aktivista lány nyakához, és azzal fenyegetőzne, hogy ha nem engedik szabadon a bátyját a Sikma börtönből, elvágja az aktivista nyakát – egy ciszjordániai telepen élő kipás fiú futna felé (akinek a szobaajtajára ragasztott poszteren az áll, hogy „a Jordánnak két partja van”), megpróbálná megmenteni az aktivistát, még ha a kés mélyen a hasába fúródna is.

—

Ha a médiából jól ismert pénzügyminisztériumi vezető kisfiával cukros fagyit enne a Dizengoff közepén, és a kisfiú hirtelen félrenyelné az egyik cukorkát és fulladozni kezdene – odaszaladna az utcaseprő, akit épp tegnap kapcsoltak le otthon az áramról, erősen megfogná a gyereket, megnyomná a hasát, és megmentené. A gyerek ismét lélegezni kezdene, és miközben a pénzügyi vezető a kezét csókolná, és látná a fagyit olvadni a járdán, eszébe jutna az utcaseprőnek, hogyan kért a héten tőle a kislánya fagyit, és ő milyen szomorúan utasította el.

—

Ha fejfedős zsidó nő gyári állásinterjúra menne Haifán a sötétben, és útközben az egyik sikátorban fiatal férfi ugrana rá idegen szavakat mormolva, majd megpróbálná levetkőztetni – három, mecsetbeli imáról hazatérő muzulmán férfi vetné rá magát, jól megvernék, és a nőt békével útjára bocsátanák.

—

Ha beperelne a főbérlő nő valami olyan kárért, melyet sosem okoztam a lakásában, csak hogy kicsit több pénzhez jusson, és a bíróságon felmenne a cukra és elsápadna – én a nevét kiáltva szaladnék hozzá, mentőt hívnék, és elkísérném a kórházba.

—

Ha Benjamin Netanjahu, Zehava Galon, Ahmed Tibi, Naftali Bennet és Avigdor Libermann háború idején ugyanabba a bunkerbe bújnának, és csak egy vekni kenyér maradna – igazságosan elosztanák egymás közt, együtt vigasztalnák azt, aki legelőször roppanna össze idegileg, és mindenki nevetne, ha valamelyikük rossz viccet mesélne.

—

Néha, a hírek, a politikai viták, a korrupció, a merényletek, a szegénység, és a töméntelen gyűlölet közepette eszembe jut Galit, az első tanárnőm, aki háborúban veszítette el egyik családtagját, ahogy minden reggel tanítás előtt felállt egy kisszékre, és fehér krétával azt írta a zöld táblára pontozott betűkkel:

„Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

—

Ha belebotlotok ebbe a mondatba, próbáljátok nem letörölni, mert szeretném, ha a gyerekeim is belebotlanának, és ezt kívánom a ti gyerekeiteknek is.

„Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Ne feledjétek.

frankpeti

Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője