A skandináv országok növekvő antiszemitizmusát és Izrael-ellenességét nagyon is valós gondnak látjuk, ezért örömmel közöljük az alábbi – nagyon pontos és valós információkat bemutató – fontos írást.
Ugyanakkor leszögezzük, hogy a cikk bizonyos állításaival nem értünk egyet teljes mértékben (pl. hogy a palesztinok CSAK maguk tehetnek nyomorukról, vagy hogy 1967-ben Izrael valójában felszabadította saját földjét az illegális jordániai megszállás alól: ez a nemzetközi jog alapján igencsak vitatható állítás). És most következzék az írás:
Január 12-én az Aftenposten című norvég újságban megjelent egy cikk Jared Kushnerről, Donald Trump amerikai elnök vejéről és főtanácsadójáról: „A zsidó Kushner állítólag nyomást gyakorolt, hogy David M. Friedman legyen az új izraeli nagykövet”- írta az Aftenposten. A lap később elnézést kért, hogy Kushnert „zsidónak” nevezte.
Néhány héttel korábban Trondheimnek, Norvégia harmadik legnagyobb városának az önkormányzata az izraeli termékek bojkottjára szólította fel polgárait, hogy a város „Izraelmentes” legyen. Később egy másik norvég város, a 72 ezres Tromso is jóváhagyott egy hasonló lépést. A norvégok több mint negyven százaléka már bojkottálja az izraeli termékeket, vagy támogatja ezt a döntést egy közvélemény-kutatás szerint.
Mi a fene történik Skandináviában, Norvégiában és Svédországban, a politikai korrektség bástyáiban, a multikulturalizmus bajnokainál, a globális békeindex szerint a legbékésebb országokban? A The Guardian „a világ legsikeresebb társadalmának” nevezte Svédországot, pedig van egy sötét, Izraelt rágalmazó és antiszemita oldala.
Svédország és Norvégia úgy manipulálják a közvéleményt, ahogy azt George Orwell megörökítette 1984 című könyvében a „két perc gyűlöletben”. Ezen országok közvélemény formálása szerint
Izrael az emberiség könyörtelen ellensége, amit haladéktalanul fel kellene számolni.
Egy éve Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bemutatott a kneszetben egy naprakész térképet Izrael barátairól és ellenségeiről. Csak öt ország állt nyíltan háborúban Izraellel: Irán, Irak, Szíria, Afganisztán és Észak-Korea. A baráti országok között számos nem muzulmán afrikai ország is van, melyeknek régebben nem volt diplomáciai kapcsolatuk Jeruzsálemmel. De a térképen volt egy európai ország is, amely első alkalommal került a „nem baráti” táborba: Svédország.
Izrael gyűlölete valóságos megszállottsággá lett Skandináviában,
felélesztve a dicsőséges partneri kapcsolatot a kisebbségek egyenlő jogai iránt aggódó liberális „hasznos idióták” és az iszlamisták között, akiket a hitetlenek behódolása és megölése foglalkoztat. Noha Norvégia lakosságának csak 0.003 százaléka zsidó, Oslo az európai antiszemitizmus fővárosa lett. A norvég lapok tele vannak klasszikus antiszemita metaforákkal.
A közelmúltban a Norvég Nemzeti Színház Oslóban egy drámai videóval nyitotta meg fesztiválját. A videó a Tel-Avivban lévő Izraeli Nemzeti Színház, a Habima elleni bojkottra hívott fel. A kormányzat támogatta fesztiválon bemutatott klipben a Nemzeti Színház szóvivőjeként szereplő színésznő az izraeli színház elleni bojkottra szólít fel. Pia Maria Roll
Izraelt „az etnikai tisztogatáson, a rasszizmuson, a megszálláson és az apartheiden” alapuló államnak nevezte.
Az izraeli külügyminisztérium válaszában azt írta, hogy „a hét perces videó a Vidkun Quisling és Knut Hamson alatti [Hitlerrel szimpatizáló] kollaboránsokra emlékeztet.”
Nem első alkalommal. Egy oslói fesztivál csak azért utasította el a „Másféle álmodozók” című, fogyatékkal élő gyermekekről szóló dokumentumfilmet, mert izraeli. „Támogatjuk az Izraellel szembeni akadémiai és kulturális bojkottot”- írta Ketil Magnussen, a fesztivál alapítója.
Norvégia az élen jár Európában az Izrael elleni kampányokban. Minden norvég egyetem elutasította Alan Dershowitz Közel-Keletről szóló előadó körútjának vendégül látását. A Trondheimben lévő egyetem egy Izrael elleni hivatalos akadémiai bojkott-javaslatot szorgalmaz. Ha jóváhagyják,
ez lesz a zsidó professzorok elleni náci bojkott óta az első európai egyetemi bojkott.
A norvég pénzügyminisztérium kizárta az izraeli vállalatokat, mint pl. az Africa-Israel befektető társaságot, vagy a Danya Cebus nevű céget a Global nyugdíjalapból, egy olyan pénzügyi alapból, amely külföldi részvényekbe és kötvényekbe fekteti a nemzeti vagyont, s a részvények több mint egy százalékát tartalmazza. Az energia és az IT szektort képviselő EL & IT nevű norvég szakszervezetek bojkottálták a Hisztadrutot, Izrael nemzeti szakszervezetét.
Az antiszemitizmus megérintett sok norvég értelmiségit is. Egyikük, Johan Galtung szociológus – akit a béketanulmányok atyjának is neveznek – antiszemita és Izrael ellenes kinyilatkoztatásokat tett az oslói egyetemen, és (hamisan) azt állította, hogy
kapcsolat lenne az Utoyaban, Norvégiában történt vérengzés és a Moszad között.
Norvég újságok tele vannak klasszikus antiszemita karikatúrákkal. A Verdens Gang című legnagyobb lap úgy mutatta be Ehud Olmert volt miniszterelnök lábát, mintha egy állaté lenne. A második legnagyobb Aftenpostenben az izraeli zászló szimbólumát, egy Dávid csillagot eszik egy patkány.
A Dagbladet című napilapban a norvég baloldal dicsőségére egy olyan karikatúra jelent meg, amelyen palesztin terroristák a buchenwaldi náci koncentrációs tábor német felirata alatt hagyják el az izraeli börtönt egy fogolycserében.
A jeruzsálemi Hadassza kórházban dolgozó Evelyne Zeira arra kérte Ingrid Harbitz norvég kutatót, hogy küldjön neki anyagot palesztinok thalessemia nevű vérbetegsége elleni gyógyszer fejlesztéséhez. Harbitz azt felelte, hogy a „Közel-Kelet jelenlegi helyzetében nem szállítok anyagokat izraeli egyetemeknek.” Szerinte
az izraeli zsidók, de még a palesztinok sem érdemelnek norvég vért!
Izrael 2006–os, Hezbollah elleni háborúja idején az Aftenposten megjelentetett egy cikket Jostein Gaardertől, Norvégia leghíresebb, „harmadik világos” írójától, amelyben a szerző Izrael elpusztítását képzelte el. Gaarder – akinek Szofi világa című regényét 53 nyelvre fordították le, és több millió példányban adták ki – indokoltnak látta az izraeli zsidók elűzését hazájukból. „Ezentúl nem ismerjük el Izrael államot” – írta Gaarder, akárcsak egy iráni imám.
Ugyanez a rasszizmus létezik Svédországban is.
Néhány napja a svéd parlament megvitatott egy a Volvo, az ország legfontosabb autógyártója, és izraeli autóbusz busz cégek közötti egyezséget. Valóban a Volvo szolgáltat néhány olyan buszt, amely életben tartja az izraelieket Júdeában és Szamariában. A zsidó iskolásoknak ezeken a területeken páncélozott buszokat kell használni, hogy ne lőhessék le, és ölhessék meg őket a palesztin terroristák. De Kenneth G. Forslund, a svéd parlamenti külügyi bizottságának elnöke szerint a Volvo buszok által biztosított élethez való joguk „sérti a nemzetközi jogot”. A svéd dokkmunkások támogattak egy egyhetes, izraeli hajók és áruk elleni bojkottot. Elmúltak a régi szép idők, amikor a svéd hajók zsidókat mentettek meg a náciktól.
Mehmet Kaplan, Svédország korábbi, török-muszlim származású lakásügyi és városfejlesztési minisztere részt vett az Izrael elleni, a Hamászt pártoló támadásban a „Szabadság Flottillán” 2010-ben. Izraelt a nácikhoz hasonlította, és felhívott „Jeruzsálem felszabadítására”. Gustav Fridolin oktatási minisztert letartóztatták, amikor Izraelben, Júdeában és Szamariában, a terrorizmus elleni kerítés ellen tiltakozott, amit Izrael azért épített, hogy megvédje az öngyilkos merénylők mészárlása elől a tengerparti vidéken élő polgárait.
A közelmúltban sugározta a svéd közszolgálati televízió „Az amerikai elme elfoglalása” című, összeesküvés elméletet hangoztató filmet, mely szerint úgymond
egy „izraeli lobbi” ellenőrzi az Egyesült Államokat.
A második intifáda idején a Stockholmi Múzeum kinyomtatta egy mosolygó palesztin öngyilkos merénylő képét, aki több tucatnyi izraelit ölt meg egy haifai étteremben. A fényképet egy vérvörös folyadékkal teli medencében egy fehér csónakba helyezték. Az Aftonbladet, Svédország legnagyobb napilapja leközölt egy írást Donald Bostromtól, amelyben bármiféle bizonyíték nélkül a palesztinok szervkereskedelmével vádolta az izraeli hadsereget.
A Dagens Nyheter című legkifinomultabb svéd újság közzétett egy hevesen antiszemita szerkesztőségi cikket, melynek címe:
„Szabad utálni a zsidókat”
volt.
Ebben Jan Samuelson történész azt állította, hogy amíg Izrael „megszállja” a területeket, addig indokolt a zsidó állam elleni gyűlölet. Azt azonban egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy Jordánia illegálisan foglalta el ezeket a területeket az általa kezdeményezett agresszióban, az Izrael elleni háborúban 1948-ban; és 1967-ben Izrael valójában felszabadította saját földjét az illegális jordániai megszállás alól.
Trump megválasztása után a Dagens Nyheter napilap egy antiszemita karikatúrát közölt, amelyen Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és a megválasztott amerikai elnököt hordszéken ortodox zsidók, egy Ku-Klux-Klan tag, valamint egy pisztolyt és izraeli zászlót viselő férfi szállít. A náci Der Stürmer című napilap sem festene jobb képet.
A november 13-i párizsi vérengzések után Margot Wallström svéd külügyminiszter azt mondta, hogy „a radikalizálódás megakadályozására vissza kell mennünk a közel-keleti helyzethez, ahol a palesztinok nem látják a jövőjüket, és el kell fogadniuk reménytelen helyzetüket, ezért erőszakhoz folyamodnak”.
Margot Wallström valóban úgy véli, hogy az iszlám agresszió legyőzése érdekében Izraelnek meg kell adnia magát? A palesztinok helyzete valóban reménytelen, de évtizedek óta teljes autonómiát élveznek, és nyomorúságukat saját korrupt vezetőik okozzák, akik úgy tűnik szándékosan nyomorban tartják népüket, hogy Izraelt okolhassák, ahogy
egyesek megcsonkítják gyermekeiket, hogy jobb koldussá válhassanak.
Közben a zsinagóga Trondheimben Norvégia egyik legjobban őrzött épülete lett, és a zsidók a svéd Malmö városában ostrom alatt élnek. Vidkun Quisling, a náci kollaboráns büszke lenne utódaira, akkor is, ha most önjelölt „haladónak” nevezik magukat.
A szerző Giulio Meotti olasz író-újságíró, a Il Foglio kulturális szerkesztője.
Fordította: Sherer Anett
