Nikki Haley, Amerika új ENSZ nagykövete olyan szűzbeszédet mondott, amely kedvező korszakváltást, gyökeres fordulatot ígér Izraelnek a nemzetközi diplomáciában. Jelentősége miatt alább teljes egészében közöljük beszédének Izraelre vonatkozó részét.
A Biztonsági Tanács, éppen most fejezte be szokásos havi ülését a Közel-Keleti ügyekről. Ez volt az első ilyen ülés, melyen részt vettem, és meg kell jegyeznem, egy kicsit furcsa volt.
A Biztonsági Tanácsnak azt kellene megvitatnia, hogy miként tartsa fenn a nemzetközi békét és biztonságot. De közel-keleti ülésünkön nem a Hezbollah törvénytelen libanoni rakétafelhalmozásáról volt szó, nem a terroristáknak juttatott pénzről és a fegyverekről, nem arról, hogy miként győzzük le az Iszlám Államot, nem arról, hogy miként tegyük felelőssé Bassár al-Aszádot több százezer civil legyilkolásáért. Nem, hanem ehelyett a találkozón Izrael bírálatára összpontosítottak, a Közel-Kelet egyetlen demokráciájára.
Új vagyok itt, de értem, hogyan működött a tanács hónapról hónapra, évtizedekig. Kijelentem, hogy az Egyesült Államok nem huny szemet efölött a továbbiakban.
Kiemelem Amerika kőkemény támogatását Izrael számára.
Hangsúlyozom, hogy Amerika eltökélten kiáll az ENSZ Izrael elleni elfogultságával szemben. Mi soha többé nem ismételjük meg a 2324-os határozat rettenetes hibáját, és nem engedjük, hogy egyoldalú biztonsági tanácsi határozatok elítéljék Izraelt.
Ehelyett küzdeni fogunk, hogy lépések történjenek Közel-Kelet valódi fenyegetéseivel szemben. Kiállunk a békéért.
Támogatjuk az izraeli-palesztin konfliktus megoldását, amely a felek közvetlen tárgyalásával történik, ahogy Trump elnök kifejezte Netanjahu kormányfővel tartott tegnapi találkozóján.
A Biztonsági Tanács és a Közgyűlés felháborítóan elfogult határozatai csak nehezebbé teszik a békét, mert bátorítják az egyik oldalt, hogy távol maradjon a tárgyalóasztaltól.
Hihetetlen, de az ENSZ politikai osztályának egy egész divíziója van a palesztin ügyek számára. Képzeljék el, hogy nincs külön divíziója a törvénytelen észak-koreai rakétakilövéseknek, nincs divíziója a világ első számú kormány támogatta terrorjának, Iránnak.
Az izraeli–palesztin ügyek előítéletes megközelítése nem kedvez a békefolyamatnak. Nem látszik kapcsolata a körülöttünk lévő valósággal.
Lélegzetelállító a kettős mérce.
Néhány nappal ezelőtt az Egyesült Államoknak nem sikerült elítéltetnie a Biztonsági Tanácsban egy izraeli terrortámadást. A terrorista tüzet nyitott a buszra váró emberekre, és megkéselt másokat. A Biztonsági tanács nem késlekedik elítélni egy ilyen támadást bármely más országban, de nem Izraelben. Megállították szégyentelenül a határozatot.
Izrael egy olyan térségben él, ahol mások teljes elpusztítására szólítanak fel. És egy olyan világban, ahol az antiszemitizmus növekszik. Ezek olyan fenyegetések, amiket meg kellene vitatni az ENSZ-ben, ahogy tovább dolgozunk egy átfogó egyezményen, amely véget vet az izraeli-palesztin viszálynak.
De az ENSZ-en kívül vannak jó hírek. Izrael helyzete változik a világban. Izrael új diplomáciai kapcsolatokat épít,
egyre több ország ismeri el Izrael hozzájárulását a világban,
elismerik, hogy Izrael a stabilitás szigete egy bajban lévő térségben. És hogy Izrael az innováció, a vállalkozás és a technológia felfedezések élvonalában jár.
Régen eljött az ideje, hogy megváltozzon az ENSZ teljes Izrael elleni elfogultsága. Az USA nem késlekedik fellépni ezen elfogultság ellen, megvédeni barátunkat és szövetségesünket, Izraelt.