A Háárec szerzője, Tzvia Greenfield szerint Cipi Livni az izraeli politika szokatlan és csodálatos jelensége, egy komoly, tiszta fejű nő, aki ugyan a jobboldalon nőtt fel, de a feje és a szíve a megfelelő helyen van.
Greenfield nem elégedett a jelenlegi politikai helyzettel: szerinte nehéz eldönteni, hogy mostanság az ember nevessen, vagy kétségbeesve égnek emelje karjait azt látva, hogy mi történik manapság mind Izraelben, mind világszerte. „Kezdve az állami főszámvevő 2014-es gázai háborúról szóló jelentésének komédiájával, a miniszterelnök és felesége tengerentúli utazásaival, hogy kikapcsolódjanak a rendőrségi nyomozások között, folytatva az amerikai elnök, Donald Trump szenzációs vádjaival elődje, Barack Obama ellen, és az amerikai baloldal kétségbeesett kísérleteivel, hogy blokkolják az új adminisztráció ámokfutását minden elfogadott norma lerombolására, és mindez kulminál Franciaország és Németország választások előtti rémisztő hangulatában.”
A legjobban mégis a Munkapárt háborítja fel, mert szerinte az egykor baloldalnak nevezett arénában semmi sem marad, csak a kialudt szervezetek végső lobbanásai.
A Merec is megkapja a magáét: Greenfield szerint reménytelen politikai létezését csak a tehetetlenségi erő mozgatja, s senkit sem érdekel, ha képviselői olykor megjelennek. A legrosszabbul a Munkapárt jár, amely feltehetően megalázó halálra ítéltetett, pedig több jelöltje van a párt élére, mint ahány mandátum elnyerését a következő választáson reméli.
A párt zuhanópályára állt, s ez köztudott a 2013-as általános választási kampány óta, amikor még Seli Jahimovics, a párt akkori elnöke sem tudta megállítani a leépülést. Akkor csak az mentette meg, hogy Jichák Hercog, a Munkapárt jelenlegi elnöke időben felismerte, hogy össze kell fognia Cipi Livnivel. Különben Greenfield szerint már csak nyolc helyet nyertek volna el a 2015-ös választásokon.
A megoldás kulcsa tehát Cipi Livni volt. Greenfield fájlalja, hogy a Merec és a szavazók nem ismerték fel az új blokkhoz történő csatlakozás jelentőségét, mert akkor valóban félelmetes mennyiségű, legalább 29 egyesített kneszet helyük lett volna. A szerző úgy véli tehát, hogy a következő választásokon a Merec szavazóinak is be kell szállnia a nagy össznépi baloldali egyesülésbe. A 2015-ös 24 mandátumot vélhetően csakis egy személynek lehetett köszönni.
Mert csakis Livni okozta a változást. Saul Mofáz tönkretette régebbi Kadima pártját, s egyedül maradt. Majd azzal, hogy csatlakozott a Munkapárthoz, egyszeriben megnövelte támogatói számát és hatalmas lendületet hozott a baloldal legnagyobb erejének.
Jelenleg a szerző szerint Jaír Lapid, a Jes Atíd elnöke nem gondolja, hogy szüksége lenne Livnire, és talán igaza is van. Legalábbis a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy ha ma tartanák a választásokat, akkor a Jes Atíd foglalhatná el a legtöbb egykor baloldali helyet.
Greenfield szerint talán jól is van ez így. Ugyanis a legfőbb baloldali cél, hogy Izraelt meg kell menteni Benjámin Netanjahutól és Naftali Bennettől. Ha ezt Lapid megteszi, akkor minden elismerést megérdemel. De Izraelben vannak „Lapidot soha” szavazók is, és számukra kiváló lehetőség lehet továbbra is Cipi Livni.
Mert „Livni egy szokatlan és csodálatos jelenség az izraeli politikában. Ő a mi Angela Merkelünk a humor és az irónia többletével. Komoly, tiszta fejű nő, aki a jobbszélen nőtt fel, de akinek a feje és a szíve a megfelelő helyen van.”
