Buszmegállóban várakozókat gázolt egy palesztin Ciszjordániában

Buszmegállóban várakozók közé hajtott szándékosan gépkocsijával egy palesztin Ciszjordániában, a gázolásban egy izraeli fiatal meghalt, egy másik pedig megsérült – jelentette a helyi közszolgálati rádió csütörtökön a rendőrség közlése alapján.

Az incidens az Ofra nevű ciszjordániai település egyik kereszteződésében történt. Szemtanúk elmondása szerint a gépkocsivezető a buszmegállóhoz közeledve gyorsított – ami tette szándékosságára utal -, és a várakozók közé hajtott. A gázolásban egy húszéves izraeli a helyszínen belehalt sérüléseibe, a másik, tizenkilenc éves fiatalt pedig könnyebb sérülésekkel egy jeruzsálemi kórházba szállították.

A palesztin támadó a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint a közeli Szilvád falu lakója. A támadás után a kiérkező biztonságiak őrizetbe vették őt.
Gázolásos támadást legutóbb januárban követtek el Izraelben, amikor Jeruzsálemben egy merénylő teherautójával a városnéző túrán lévő katonák közé hajtott, megölt négy, és megsebesített tizenöt katonát.

2015 ősze óta számos, főként késeléses, gázolásos és fegyveres merényletet próbáltak elkövetni palesztinok, negyvenkét izraelit, valamit két amerikai turistát meg is öltek. Az izraeli biztonságiak kétszáznegyvenegy palesztint öltek meg, többségüket támadóként azonosították.

Izrael szerint az uszító palesztin politika miatt robbant ki az újabb erőszakhullám. A palesztinok viszont úgy vélik, hogy a több évtizedes izraeli megszállás és a saját államuk megszületésének késlekedése okozta frusztráltság vezet újabb és újabb merényletekhez.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI