…avagy „Ez annyira magyar!” – szoktuk mondani fanyalogva, amikor kicsinyes és stílustalan, szánalmas és megvetendő viselkedéssel, bánásmóddal, megközelítéssel találkozunk. Míg a franciák büszkék nemzeti öntudatukra, a briteknek meggyőződésük, hogy az ízetlen fogásaik a kulináris gyönyörök netovábbja, az amerikaiak úgy vélik, az egész világ az ő kicsinyített, fakó másuk, a spanyolok pedig máig nem hajlandók elfogadni, hogy nem a spanyol lett A Világnyelv, mi egyszerűen csak egyenlőségjelet teszünk a funkcióképtelenség és a magyarság fogalma közé. Ironikus, nemde?
Emlékszik még valaki az Izraeli Magyar Szabadidőközpontra? Közel egy évtizeddel ezelőtt, amikor Tel-Avivba költöztem, épp a szárnyait bontogatta ez az izgalmasnak ígérkező kezdeményezés, ahol a tervek szerint magyar nyelvű drámaterápia-csoport, agyagozás, gyöngyfűzés, gyermekprogramok, játékos nyelvtanulás, könyvcserebere, közösségi főzés, kirándulások, és – mintegy fél éven át általam vezényelt –, kreatív írás kurzus volt hivatott felpezsdíteni szubkultúránk állóvizét.
A szervezők azonban már a legelején tudták, hogy bulikat bizony nem rendezhetnek, mert az nagy tiszteletlenség lett volna egy másik csoporttal szemben, akik olyan nagyszabású partikat rendeztek, hogy egyszer még Szandi is fellépett az egyik rendezvényükön. A fergeteges mulatságok emlékét ma már csak egy Facebook csoport őrzi – a szervezők belefáradtak abba, hogy bár semmi más céljuk nincs, mint a szórakoztatás, valahogy mégis több áskálódó kerül képbe, mint önzetlen támogató.
Nagyjából ezzel egy időben startolt a Drory Izraeli Magyar Könyvtár, ahol kerekasztal-beszélgetések, kultúrprogramok, író-olvasó találkozók és egy rövid életű újságíróképzés is helyet kapott, mielőtt a könyvtár az izraeli magyar szubkultnak járó, sovánka anyagi és emberi erőforrásokból merítve nekivágott az Új Kelet Live népszerűsítésének – a csaknem 100 éves Új Kelet újság akkori tulajdonosával nem működött együtt, ahogyan későbbi szerkesztőségünk tagjaival sem. Leszámítva azt az öt percet, amikor fehér zászlóval érkeztünk meg a Drory-ba, és hosszas eszmecsere után elindítottunk egy közös irodalmi pályázatot – majd lapunk betördelése után a könyvtár oldaláról jelezték: visszavonják a békejobbot.
És akkor még ott van a leginkább a legidősebbekhez szóló Choma Alapítvány, meg a különféle, haldokló magyar páholyok, meg a be-bezáró, majd újra feltűnő, majd ismét bezáró magyar éttermek, cukrászdák és kávézók, amelyeknek közös rákfenéje nem más, mint hogy mi, magyarok valahogy képtelenek vagyunk egymás sikerét építeni, vagy legalább örülni a másik diadalának.
Miközben az olvasóink azon kötekednek, hogy vérremenő dráma volt-e eltávolítani a keresztrejtvényt az Új Kelet hasábjairól (igaz, az elmúlt egy évben egyetlenegy kitartó család küldte be a megfejtést lapszámról lapszámra), a friss olék egyre csak jönnek és jönnek Magyarországról, és szeretnének részt venni valamiben.
Valamiben, ami épít, nem rombol, valamiben, aminek adhatnak ők is, és amiből kaphatunk mindannyian – de nem lehet. Mert újat álmodni egyet jelent azzal, hogy „ki akarod húzni a talajt a másik lába alól”. Mert egy már meglévő szerveződéshez csatlakozni annyit jelent, hogy „elköteleződtél, letetted a voksod”. Még abban sem tudunk megegyezni, hogy „izraeli magyarok”, „magyarajkú izraeliek”, vagy épp „magyar származású zsidók és nem zsidók” vagyunk, mert minden egyes megközelítésbe illendő belekötni, és fennkölten kiosztani mindenki mást, akinek tökmindegy a címke, csak a közös cél számít(ana).
Hát ezért kellett több ezer kilométerrel arrébb költözni? Hogy a hátramaradt magyarokkal szemben felsőbbrendű öntömjénezés közepette nyírjuk ki egymást – pontosan ugyanolyan elfuserált magyar virtusban, ahogy azt a „magyar magyarok” teszik? Jó lenne, ha nem így lenne – de úgy fest, az alma nem esik messze a fájától, akkor sem, ha épp szent meggyőződéssel gránátalmának képzeli magát. Szeressük már egymást, gyerekek. Madách Imre szavait idézve: „Örüljön, aki él – vagy ha nem tud is örülni, legalább kacagjon.” Kétségkívül volna min…
Megjelent az Izraelinfo médiapartnere, az Új Kelet újság 2017 március-áprilisi számában.
Owner ÚjKelet | Writer 4 TimeOut IL & Cosmopoltan HU | Founder & Blogger White city Boy | Actor | Vegan Cook | International Event & Party Host
Hungaro-Israeli storyteller – films, books, magazines, travel experiences, vegan culinary adventures
