Kisgyerekes családokat támogató gazdasági programot hirdetett Kahlón

Kisgyermekes családokat támogató gazdasági reformprogramot hirdetett meg Mose Kahlón izraeli pénzügyminiszter, amiről azonban nem egyeztetett kormányával – jelentette az izraeli média szerdán.

Kahlón Benjámin Netanjahu miniszterelnök tudta nélkül hirdette meg sajtótájékoztatóját, amelyen adókedvezményeket ígért a kisgyermekes családoknak: a rászorultság alapján differenciált állami támogatást határozna meg a dolgozó szülőknek, többek között az óvodai napközik dotálását, valamint a gyerekruházat vámterheinek eltörlését.

„Fölöslegek maradtak az államháztartásban, a pénz a közé, és nem az államé” – mondta Kahlón a költségvetésnek mintegy négymilliárd sékelbe (mintegy háromszázmillió forint) kerülő reformprogram forrásairól.

A lakóhely, a jövedelem és a gyerekek életkora határozza meg a családok új kedvezményeit – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A Háárec című újság a jobboldali Likud párthoz tartozó miniszterelnök és a Kulánu (Mindannyian) nevű centrista párt élén álló pénzügyminiszter közötti feszültségekről írt, értesülése szerint Kahlón ezért nem szólt előzetesen új elképzeléseiről és a sajtótájékoztatóról a kormányfőnek.

Netanjahu köreiből néhány óra elteltével úgy reagáltak a bejelentésre, hogy a tervek a „megfelelő irányba tett lépések.” Az izraeli médiában ugyanakkor olyan vélemények jelentek meg, hogy Mose Kahlón „választási költségvetést” készít elő programjával. Kahlón azt felelte, hogy mindez a pénzügyminisztérium szokásos intézkedése, és még senki sem tudja, hogy mikor lesznek a következő választások Izraelben.

Kahlón az utóbbi hetekben a közmédia reformja miatt éles ellentétbe került Netanjahuval, és az összetűzés a helyi média szerint nagyrészt az ő vereségével végződött.
Mose Kahlón Kulánu nevű centrista pártja élén választási programjában 2015-ben, a legutóbbi parlamenti voksoláson, elsősorban a drágaság letörését ígérte szavazóinak.

A családokat támogató csomagjának mostani bejelentése a Háárec szerint egyben visszavágás is a miniszterelnöknek, aki várhatóan az intézkedések megnyirbálásával próbálkozik majd.

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI