Ezerfős kísérettel érkezik Izraelbe Donald Trump

Az Air Force One Izraelben egy korábbi elnöki látogatás során - fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Donald Trump amerikai elnök ezerfős kísérettel érkezik Izraelbe, ahol várhatóan beszédet mond a római kori Maszada erőd romjainál – értesült pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Barack Obama előző amerikai elnökkel szemben Trump Szaúd-Arábiában, és nem Egyiptomban kezdi első, és egyben első közel-keleti elnöki utazását, ahonnan – Obamával szintén ellentétben – továbbutazik Izraelbe is május 22-én.

Az amerikai elnök várhatóan ellátogat Jeruzsálemben a Jad Vasembe, a holokauszt emlékmúzeumába, a Hezl-hegyre, a kiválóságok temetkezési helyére, valamint a Siratófalhoz az óvárosban.

Trump találkozik majd Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel és Reuven Rivlin államelnökkel, és ünnepi vacsorán vesz részt a miniszterelnöki rezidencián. Másnap reggel elutazik a Jeruzsálemtől néhány kilométerre lévő Betlehembe, ott fog tárgyalni a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal, miután Washingtonban a Fehér Házban már fogadta az izraeli és a palesztin vezetőt is.

Látogatásának célja a bizalomépítés, a 2014 tavasza óta megszűnt palesztin-izraeli béketárgyalások felélesztése vagy közvetlen kétoldalú megbeszélésekkel, vagy több közel-keleti ország bevonásával, regionális kerekasztal keretében.

Izraeli tisztviselők szerint Donald Trump Jeruzsálemben bejelentheti, hogy Washington elismeri a várost Izrael Állam fővárosaként, esetleg az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését is, és emellett kijelenti azt is, hogy támogatja a független palesztin állam megteremtését.

Egyelőre nem világos, hogy melyik jeruzsálemi luxusszállodát választják Trump számára. A két esélyes a patinás King David, valamint a néhány éve újjávarázsolt Waldorf Astoria elnöki lakosztálya, mindkettő az óváros közvetlen közelében található.

Ezerfős kíséretében jelen lesz várhatóan felesége Melania, a zsidó vallásba betért lánya, Ivanka, és szintén vallásos zsidó veje, Jared Kushner is. Szintén vele tart James Mattis amerikai védelmi miniszter és Rex Tillerson külügyminiszter.

A jelenlegi tervek szerint a Holt-tenger közelében, a Júdeai-sivatagban felépített római kori erődnél fog beszédet mondani, ahol a legenda szerint kétezer évvel ezelőtt tömegesen öngyilkosok lettek családjaikkal együtt a reménytelen helyzetbe került, rómaiak ellen lázadó zsidó katonák.

Az amerikai elnök Izrael után Olaszországban, a Vatikánban folytatja első külföldi útját, amely így három vallás: a muzulmán, a zsidó és a keresztény vallás közelítésének jegyében telik majd.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI