Libanon szerint Izrael hackertámadást hajtott végre a Hezbollah ellen

Tízezernyi számra érkezett meg az üzenet arról, hogy Haszan Naszrallah felelős a szervezet katonai parancsnokának haláláért.

A libanoni kormány Izraelt vádolta meg hackertámadással, egy Hezbollah-ellenes üzenetet szétküldésével. A többi között a WhatsApp üzenő alkalmazáson keresztül tízezer embernek továbbított szöveges és hangüzenetek feladói azt állították, hogy Haszan Naszrallah, a radikális síita szervezet vezetője felelős a Hezbollah tavaly Szíriában megölt katonai parancsnokának a haláláért.

A libanoni távközlési minisztérium szerint az országos hálózatot korszerű technológiával törték fel. A támadás éppen Naszrallah csütörtöki televíziós beszéde alatt történt, amelyet a Hezbollah vezetője Musztafa Badreddín halálának az évfordulóján tartott.

Az Izraelnek tulajdonított hangüzenet szerint „Musztafa Badreddín mártírunk gyilkosa éppen előttetek mond beszédet”. A szöges üzentben az volt olvasható, hogy „Naszrallah tovább hazudik”.

A Hezbollah felvette a kapcsolatot a minisztériummal, hogy kiderítsék, miként fordulhatott elő a támadás. A kibertámadás lehetővé tette, hogy a szervezet sajtószolgálatának telefonszámairól küldjék el Libanon-szerte az üzeneteket.

A gyanúsításra Izrael eddig nem válaszolt. Az izraeli vezérkari főnök szerint a Hezbollah katonai parancsnokát saját beosztottjai ölték meg.

A libanoni távközlési tárca szerint hasonló hackertámadás történt 2006-ban is, Izrael és a Hezbollah háborúja idején.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI / Izraelinfo