Izrael nem amerikai gyarmat, és továbbra is betartja a párizsi klímaegyezményben vállaltakat – jelentette ki Zeév Elkin környezetvédelmi miniszter pénteken.
„Izraeli környezetvédelmi politikája nem változik” – hangsúlyozta Elkin a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint, annak ellenére sem, hogy Donald Trump amerikai elnök kilépteti az Egyesült Államokat a 2015 végén Párizsban csaknem 200 ország által aláírt globális klímamegállapodásból.
„Ahogy Trump mondta, hogy őt Pittsburgh, és nem Párizs képviseletére választották meg, éppen úgy mi is Jeruzsálem, és nem Pittsburgh álláspontját képviseljük” – nyilatkozott Zeév Elkin.
„Izrael továbbra is teljesíti a párizsi egyezményben magára vállalt kötelezettségeit, és folytatja az ezekről született kormányzati döntések betartását is”- szögezte le az izraeli környezetvédelmi miniszter.
„A klímavédelmi megállapodás nem árt az izraeli gazdaságnak, éppen ellenkezőleg. (…) Nagy jelentőséget tulajdonítunk a szénhasználat csökkentésének, ez egyben mérsékli az ország légszennyezettségét is”- tette hozzá.
Trump döntésével kapcsolatban Elkin azt mondta, hogy kétségtelenül befolyással lehet a globális felmelegedésre. „Kivehetjük a részünket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséből, de amerikai részvétel nélkül sokkal kevesebb eszköze lesz a világnak a probléma kezelésére”- vélekedett Elkin.
A párizsi egyezményt Izrael nevében kézjegyével ellátó akkori környezetvédelmei miniszter, Avi Gabaj sajnálatosnak nevezte Trump lépését. „Kevesebb egészség és gazdasági lehetőség lesz ennek nyomán Amerikában és a világban”- emelte ki Gabaj.
Joáv Jaír, a Herclijai Interdiszciplináris Központ fenntartható fejlődéssel foglalkozó tanszékének a dékánja szerint az amerikai elnök döntése felelőtlen és önző volt. „Rövidlátó megközelítés, gazdaságilag értelmetlen, az amerikai olaj- és szénlobbik érdekeire válaszol, akiknek a jövőbeli bevételeit veszélyeztette a megállapodás”- nyilatkozott a tudós a ynetnek.