Musrara Mix Fesztivál Jeruzsálemben

Fotó: musraramixfest.org.il / Facebook

A Musrara iskolát (teljes nevén: Musrara, The Naggar Multidisplicinary School of Art and Society) 1986-ban alapították Jeruzsálemben. Fontos műhelymunka folyik a két épülettel bíró intézményben. A speciális helyválasztással is deklarálják céljukat, ami a közösségfejlesztés, működő szomszédsági viszony irányába mutat túl a művészeti tanulmányokon. Jeruzsálem sokat emlegetett keleti és nyugati fele között szerintük igenis lehet párbeszéd. Az iskolában zajló munkából nőtt ki a Musrara Mix Festival, ami minden évben központi téma köré szervezi programjait.

Idén Terra Incognita-East and West-Hybrid World az esemény alcíme. A szervezők hisznek benne, hogy ez a művészeti és társadalmi esemény megtestesíti Izrael, ezen belül Jeruzsálem politikai és művészeti esszenciáját. Arra bíztatnak, kerekedjünk fel, hagyjuk hátra kényelmes foteleinket, vegyünk részt a kavalkádban, fedezzük fel az utcákat, ismerkedjünk a helyben lakókkal, ténferegjünk a résztvevők kertjeiben, hallgassuk és nézzük meg amit összeválogattak erre az évre. Az elektronikus zene kisérletező előadói, a kortárs kórus, vagy a marokkói zenekar egyaránt ráfér az étlapra. A júius 6-7-8-án zajló fesztivál teljes programja itt olvasható: musraramixfest.org.il

A fesztivál fellépői közül a Zaaluk formációt volt már szerencsém hallani. A három éve alakult zenekar saját zenéjét fúziós marokkói népzeneként határozza meg. A dallamokat és szövegeket Marokkó északi részén élő haketia, (más néven marokkói ladinó) nyelvű zsidó közösség népzenéjéből merítik amit kedvük szerint fűszereznek. Életigenlő talpalávaló, tehetséges, népzenekutatásra sem rest fiataloktól. A Musrara Mix Festival keretében Jeruzsálemben Június hatodikán 20.30-tól Elad Levit látják vendégül a színpadon, aki kemendzse játékával vívta ki a maestro megszólítást.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.