Kései köszönet

Cvia Milbauer túlélő elismerést kap Zeév Milbauertől és Ruti Fixlertől - fotó: facebook

Komoly munkába kezdtek a kárpátaljai zsidók világszövetségénél: sorra felkeresik a közösség holokauszt túlélőit, és egy szépen bekeretezett, nevükre szóló elismerő oklevelet adnak át nekik, és köszönetet mondanak mindazért, amit életük során tettek.

Szinte kivétel nélkül a múlt század húszas éveiben született embereket látogatnak meg, hiszen Kárpátaljáról a már korábban munkaszolgálatra rendelt férfiak kivételével mindenkit Auschwitzba vittek, ahol a harmincas években születettekre a gázkamra várt, a korábban, a tízes években született túlélők pedig már csak nagyon ritkán vannak csak az élők sorában. Az Izraelinfo Zeév Milbauert, a kárpátaljai szövetség elnökét kérdezte a kezdeményezésről.

Pali Krausz túlélő elismerést kap Zeév Milbauertől és Bumi Taubtól – fotó: facebook

Izraelinfo: Honnan jött a túlélő-kitüntetés ötlete?

Zeév Milbauer: Mindig világos volt számunkra, azokban az években is, amikor nagyon elfoglaltak voltunk, hogy valamiféle megbecsülésben kell részesíteni a túlélőket, akik a szüleink voltak. Megértettük, hogy az ő nemzedékük, a túlélők nemzedéke különleges, olyan emberekből áll, akik rengeteget tettek a családjukért, a közösségükért, soha nem panaszkodtak a nehézségeikre, s mindent elkövettek, hogy boldog gyermekkorunk legyen. Ugyan az én ötletem volt, hogy oklevelet adjunk nekik, de semmit se lehet egyedül végigvinni. Mindenki egyetértett és csatlakozott az elképzeléshez. Soha nem szerettem a „holokauszt túlélő” kifejezést, mert túlzottan passzív. A túlélőknek nem csak szerencséjük volt, hanem minden nap harcoltak, megküzdöttek az életben maradásért. Szerencse is kellett, de harcolni is kellett évekig a puszta létért a gettóban, a táborokban. És a visszatérők jó életet teremtettek nekünk, taníttattak minket. Úgy éreztük valamit adnunk kell nekik, hogy kifejezzük megbecsülésünket a tetteikért.

Malka Berger elismerésével családja körében – fotó: facebook

Hogyan fogadták a túlélők a kezdeményezést?

Eleinte féltünk, hogy cinikusan fogadják, „mire jó ez az oklevél”? De amikor elmentünk hozzájuk, és elmondtuk, hogy nekünk legalább annyira szükségünk van rá, hogy megköszönjük mindazt, amit értünk tettek, mint amennyire nekik jólesik a köszönet, az elismerés, akkor mindannyian megértettek minket. Eddig valahogy magától értetődő volt a családokban minden jótéteményük. Amikor kívülről meglátogattuk őket, és szívből elmondtuk nekik mennyire nagyra tartjuk és tiszteljük őket, akkor nagyon elérzékenyültek, és mind beszélni kezdtek velünk. Megnyíltak nekünk, és elmondtak mindent, ami velük történt, és láthatóan nagy szükségük volt rá, hogy átadhassák a történetüket. A saját családjuk már ismerte, sokszor hallotta mindezt, és általában már nem akarják sokadszorra is meghallgatni őket. Egy idegennek viszont újra mesélhettek.

Helena Schemberger túlélő elismerést kap Gitta Berkovicstól és Mose Moskovitstól- fotó: facebook

Hogyan találtak rá a kárpátaljai túlélőkre?

Sokféleképpen. Főleg a facebook segítségével, ahol több ezer egykori kárpátaljai iratkozott fel a csoportunkba. Üzeneteket, sms-eket küldtünk hozzájuk , és ha már rátaláltunk valakire, akkor megkérdeztük tőle, hogy kiket ismer még, kikkel van kapcsolatban?

Rozália Simoni túlélő elismerést kap Alex és Edit Simonitól – fotó: facebook

Kik a szervezők, kik kutatják fel a túlélőket, készítik el, és adják át az elismerést?

Olyan tizenöt önkéntes végzi állandóan a munkát. Általában a hetvenes évek kárpátaljai aliájának tagjai vagyunk, mind túlélők gyermekei. És Ruti Fixler is csatlakozott hozzánk, aki ugyan itt született, de ő is kárpátaljai szülők lánya, és a férje is a hetvenes években érkezett Kárpátaljáról. Többnyire együtt alijáztunk, és már onnan ismertük egymást, s így tudtunk egymás szüleiről, ismertük a családokat. Eleinte őket kerestük fel, de az utóbbi időben egyre több olyan túlélőhöz jutunk el, akik a háború után nem tértek vissza Kárpátaljára, hanem Európában maradtak, majd egyenesen Izraelbe jöttek.

Weizen Malka túlélő elismerést kap Róza Kleinmantól – fotó: facebook

Hogyan tovább, mik a terveik?

Szeretnénk, ha nem csak az Izraelben élő túlélők kapnák meg az elismerést, és már el is kezdődött a munka Budapesten, Ungváron, Amerikában, pl. Miamiban, ahol szintén élnek kárpátaljaiak. Nekik is szeretnénk ugyanilyen oklevelet átadni, hozzájuk is szeretnénk eljuttatni elismerésünket. Sajnos sietnünk kell: az idő ellenünk dolgozik. Volt már rá példa, hogy elkészítettük az oklevelet, de már csak a családnak tudtuk átadni, mert addigra elhunyt a túlélő, akinek szántuk. Egyik kitüntetettünk pedig egy héttel a bekeretezett oklevelünk átvétele után halt meg. Unokája a temetésen felmutatta, és arról beszélt, hogy mennyire fontos volt számára ez a kései elismerés.

Album, amelyet Joszi Kot az oklevelek átadásáról készített