Izraelt aggodalommal tölti el a Katar körül kialakult válság, mert az a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász gyengülését okozza, ami újabb fegyveres konfliktushoz vezethet Izrael és a Hamász között – vélekedik több izraeli elemző.
Ámosz Harel a Háárec című napilapban pénteken közzétett elemzésében úgy látja, hogy Izraelt elsősorban nyugtalansággal tölti el a katari válság, mert noha Izraelt zavarta a katari al-Dzsazíra pánarab hírtévé palesztinbarát álláspontja és az emírség Teheránnal ápolt kiváló kapcsolata, de Szaúd-Arábia és Egyiptom Hamászra gyakorolt nyomásának növekedése, a Hamász szorult helyzete szerinte könnyen új konfliktushoz vezethet a Gázai övezet és Izrael között.
Hasonlóképpen gondolkodik Avi Issacharoff a The Times of Israel című angol nyelvű honlapon. Szerinte az utóbbi időkben a katari történések nyomán a Hamász jobban elszigetelődött a szunnita arab világban.
Az események nyomán katonai szárnyának vezetőit kiutasították Katarból, s mindez meggyengítette és kiszolgáltatottabbá tette a szervezetet a nyomásgyakorlással szemben. Szaúd-Arábia követelése, hogy csak akkor rendezi kapcsolat a katari emírséggel, ha megszakítják kapcsolatukat a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista pánarab szervezettel és a Gázai övezetet uraló Hamásszal, komoly csapást jelent a palesztin terület számára.
Ráadásul gazdaságilag is meggyengült, amihez hozzájárultak Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnökének lépései, amikor harmadára csökkentette a Földközi-tenger partján húzódó keskeny övezetbe a Palesztin Hatóságtól átutalt fizetéseket, és megtagadta a gázai áramszámla kifizetését.
A Hamász 2007-es hatalomra kerülése óta eltelt évtizedben a sarokba szorított szervezet mindig Izrael rakétázásával felelt a válsághelyzetekre, s a Gázai övezettel szomszédos izraeli területek lövetése újra és újra háborúhoz vezetett.
Mindezek alapján Issacharoff úgy véli, teljesen mindegy, hogy valódi vagy csak koholt vádak vezettek a szunnita arab világ és a Katar közti vita elmérgesedéséhez, mert ez csak egy casus belli volt, az ellentét ugyanis előbb-utóbb mindenképpen szakadáshoz vezetett volna Szaúd-Arábia és Katar között.
Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Jemen és Szaúd-Arábia a héten Tamím bin Hamad ász-Száni katari uralkodó állítólagos kijelentései miatt mondta fel a diplomáciai viszonyt Katarral. A neki tulajdonított kijelentésekben az emír Donald Trump amerikai elnök politikáját, valamint Szaúd-Arábia Irán -ellenes nézeteit bírálta, és bejelentette, hogy a palesztin nép jogos képviselője a Hamász, vagyis nem a Ciszjordániát irányító, a mérsékelt Fatah párt vezette Palesztin Hatóság.