J’accuse

Ronit Tzach újságírónő posztja az Igal Sarna ügyről

Benjamin és Sara Netanjahu - fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Izraelben a média köreiben igen nagy port vert fel a Benjámin Netanjahu miniszterelnök családja által indított rágalmazási per Igal Sarna újságíró ellen egy Facebook-bejegyzés miatt. Sarna tavaly azt írta, hogy egy biztonságitól úgy tudja, hogy Sara Netanjahu egy autópályán megállíttatta a miniszterelnöki konvojt, és kirakta az autóból egy veszekedés miatt a férjét. A bíróság jelentős pénzbírságra ítélte az újságírót, amit közadakozásból másfél nap alatt összedobtak az izraeliek. Alább Ronit Tzach újságírónő Facebookon megjelentetett véleményét olvashatjuk.

Ma reggel láttam, hogy Kálmán és Liberman a Tagid (új közmédia) reggeli műsorában hogyan szapulja Igal Sarna adományozóit, akiknek már sikerült összeszedni az összeg kilencven százalékát a határidő előtt. És ismét az unalmas érvelés, hogy a posztja „nem éppen Ravid Drucker-féle tényfeltárás” volt, hogy bebizonyosodott, hogy pontatlan – és ezzel az egész újságíró szakma jó hírét megsértette.

Kicsit hányingerem lett az errefelé termő talpnyaló és gyáva „újságírástól”, de egy kicsit meg is köszöntem nekik az emlékeztetőt, és azonnal beléptem, hogy magam is hozzájáruljak ehhez a fontos adakozáshoz.

Korábbi cikkeink a témában:

Miért gondolom, hogy fontos?

Először is legyünk pontosak: Sarna valóban nem végzett itt Raviv Drucker-féle értékes oknyomozó újságírást, és nem is tett úgy, mintha végzett volna. Ezt a szöveget nem újságba írta. Itt nem kapott pénzt a kutatásért, a szöveget nem nézte át szerkesztő, nem vizsgálta meg jogi szempontból az újság jogtanácsosi osztálya, ahogy ennek minden széles körben terjesztett szöveggel meg kell történni.

Egy Facebook-bejegyzést írt. Egy rövid, alkalmi valamit, a hazai, ismert pályának, az újságírók lapoknak szánt szövegeiben szokásos szűrők nélkül.

Másodszor: Igal Sarna tévedett, mikor kirakta ezt a posztot, amely bizonyíthatatlan tényeket tartalmaz.
De nem bizonyították be, hogy a szöveg pontatlan. Van különbség. Ennek szövegnek a tényeit nem lehet bebizonyítani, mert a potenciális tanúknak, a miniszterelnököt védő biztonságiaknak tilos tanúvallomást tenniük.

A kormányfő nem mondta, hogy „feloldom az őröket szolgálati titoktartási kötelezettségük alól, és megengedem, hogy cáfolják vagy megerősítsék a nyilvánosságra hozott információt”. Nem. Arra használta ezt a titoktartást, hogy az információ rejtett maradjon. Talán van rá oka.

Harmadszor: ennek a csekély hibának semmi köze ahhoz, amit oly sokan elkövetnek, amikor a Facebookon alaptalan tényeket osztanak meg, hogy ne mondjam hazugságokat, valamint nyílt uszítást, és ahhoz sincs köze, ahogy erre Bibi és Sara ráakaszkodott, és ahogy vad gyalázkodással ünnepelnek Sarna és az újságírás rovására.

Számomra különösen csodálatos, hogy a média emberei elítélik Sarnát, amiért lőszert adott a miniszterelnök és felesége kezébe, ahelyett, hogy arrafelé tüzelnének, amerre kellene: a kormányfőt és nejét ítélnék el, amiért egy rövid Facebook-posztot fegyverré változtattak minden bírálójuk és nyomozójuk ellen, az újságírás és a szabad véleménynyilvánítás ellen, és ahogy nyomorult és taszító módon súlyos és személyes gyalázkodásra használták Sarna ellen.

Negyedszer: gyanakvásra ad okot, ahogy Bibi és Sara éppen ezt a posztot pécézték ki. A Netanjahu családról szóló oknyomozó kutatások, személyes beszámolók, gyanúk és bűnügyi nyomozások nyomán megjelent több ezer szóból és borzasztó tényekből rendelkezésükre álló széles óceánból a Netanjahu család éppen ezt a Facebook-posztot perelte be? Éppen egy természeténél fogva bebizonyíthatatlan, az igazsággal összevethetetlen posztot?

Ötödször: szerintem logikátlan és igazságtalan, hogy csak az egyik oldalnak legyen joga jó hírének védelmére. Az egyik oldal beperelhet, ha ellene szóló, nem bizonyított információt közölnek róla, miközben őt magát nem lehet perelni rágalmazásért, ha ő maga hoz nyilvánosságra hazugságokat, torzításokat, nem bizonyított és alaptalan tényeket, vagy megrágalmaz vagy uszít emberek, vagy egész közösségek ellen (ez Bibire igaz, mivel ő parlamenti képviselő, akinek mentelmi joga arra is kiterjed, hogy nem perelhető sem polgári, sem büntető eljárásban becsületsértésért).

Ha nem követelhetjük meg tőle, hogy vigyázzon mások jó hírére, akkor miért csak neki lehet egyoldalúan és totálisan joga aláásni mások hírnevét, ugyanakkor beperelni őket rágalmazásért saját jó hírének védelmében?

Hatodszor: a miniszterelnöknek minden hatalom a rendelkezésére áll, a számláján felhalmozott hatalmas pénzek, a kormányzati hatalom, kezében van az igazságügy és a rendőrség vezetésének kapcsolatrendszere.

Szerintem nem igazságos és nem méltányos, hogy egy ilyen ember kihasználja az összes rendelkezésére álló eszközt, hogy lelkileg és anyagilag, kegyetlenül és aránytalanul megtörjön egy hétköznapi embert, aki bérelt lakásban lakik, csak azért, hogy mindannyiunkat megtanítson rá, hogy súlyos személyes árat kell fizetni, ha valaki ellene kinyitja a száját, ha bírálja a rendszert – a szólásszabadságért.

Hetedszer: elfogadom, hogy a bíróságnak muszáj volt elítélnie Sarnát a posztja nyilvánosságra hozásával elkövetett hibáért. De miért büntettek ilyen keményen, egy számára csillagászati összeggel, csak mert Bibi és Sara számára olyan csekély összegről van szó, amely legfeljebb a fagylaltra és a pezsgőre elég, és még ezt se a saját zsebükből fizetik?

Miért nem büntették a Netanjahu „jó hírén ejtett csorbáért” a jó hírrel arányosan? Egy garas, plusz-mínusz, és akkor még nagylelkű voltam.

Nyolcadszor: gyógyszerekre menjen el.
Tehát Sarna nincs egyedül, és nem lesz egyedül. Nem az ő kis hibája áll szemben a miniszterelnök és felesége őrült gépezetével. Mindannyian, egy emberként állunk ki, hogy a rendelkezésünkre álló csekély eszközökkel, főleg az összetartásunkkal megvédjük Sarna alapvető jogát a tévedéshez. És az íráshoz és a bírálat folytatásához.

Frissítés: a pénzgyűjtés eredménye meghaladta a tervezett összeget. Több mint ezer adakozó fejezte ki bizalmát Sarna tiszta szándéka mellett, és szállt ringbe az itt valaha volt egyik legszebb erődemonstráció keretében. Sarna kijelentette, hogy minden fennmaradó pénzt a polgárjogi szövetségnek ad át, a hasonló elhallgattató perek elleni harchoz.

Képaláírás: Média, nyaljatok nekik tovább. Ettől még seggbe fognak rúgni titeket végül.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSRonit Tzach