Az 54 éves Quentin Tarantino filmrendező a jelek szerint feleségül veszi 33 éves barátnőjét, Daniella Pick izraeli énekesnőt.
Tarantino már nyolc éve ismeri Cvika Pick zenész lányát, a Becstelen Brigantyk című filmje izraeli sajtókörútján találkoztak. Megismerkedésük után két héttel már kézen fogva mutatkoztak Los Angelesben, viszont hamar szakítottak. Évekig tartó szünet után tavaly nyár óta újra együtt vannak, néhány napja pedig már az eljegyzésükről érkezett hír. Egyikük sem volt még házas.
A Ponyvaregény rendezője korábban Sofia Coppolával is járt, illetve egy időben Uma Thurmannel, egy másik Tarantino-film, a Kill Bill főszereplőjével is együtt voltak. Tarantino több korábbi nyilatkozatában is fontosabbnak nevezte a filmjeit a családalapításnál, az utóbbi években viszont egyre többet beszélt lehetséges visszavonulásáról. Azt is kijelentette, hogy tíz filmnél nem készít többet (eddig nyolcat rendezett, az utolsó az Aljas nyolcas volt).