Benjámin Netanjahu és Sztav Safir - fotó: wikipedia

Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de ma Bibi új erkölcsi mélységet ért el, amikor nyilatkozatával hivatalosan támogatta a magyar kormány antiszemita kampányát egy holokauszt túlélő, zsidó üzletember ellen.

Remegő kézzel gépelem ezeket a szavakat és még mindig nem hiszem el, amit írok, de ez az igazság.

A jövő évben esedékes magyarországi választások miatt a miniszterelnök – egy rasszista, szélsőjobboldali ember, Orbán Viktor – teleaggatta az országot Soros György üzletember elleni óriásplakátokkal. Néhány plakátot a villamosok padlójára ragasztottak, hogy a magyarok rátaposhassanak.

Soros – amerikai zsidó holokauszt túlélő – világszerte támogat emberi jogi szervezeteket, Magyarországon is. Többek között alapított egy világhírű egyetemet Magyarországon, amelyet a rasszista miniszterelnök, Orbán megpróbál bezáratni, mert az „túlságosan sok kritikával” illeti kormányát.

Az ország zsidó közösségének vezetői élesen tiltakoztak a kampány ellen, amely kihasználja és felszítja az antiszemita érzelmeket. Felszólították Orbánt, hogy azonnal távolítása el a kampányt az elmúlt napokban az egész országban tapasztalható, zsidókat érő atrocitások miatt.

És most találják ki, ki döntött úgy, hogy az antiszemita miniszterelnököt támogatja a zsidó közösséggel szemben? Igen, eltalálták, az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu.

Izrael nagykövetsége tegnap (szombaton, a szerk.) elítélő nyilatkozatot adott ki az antiszemita kampány ellen – egyeztetve a magyar zsidó közösséggel. Bibi, aki a hétvégén találkozóra készül utazni Orbán Viktorral, meglátta a nyilatkozatot, és háborgott.

És ma (vasárnap, a szerk.) utasította a külügyminisztériumot, hogy adjon ki hivatalos közleményt, amely megtagadja a nagykövetség tegnapi nyilatkozatát, és csatlakozik a magyar kormány Soros elleni támadásához.

Felfogták? Megértették, mit művel velünk Bibi? Ez az ember a nevünkben szólal meg – a zsidó nép tagjainak a nevében – a mi hangunkat arra használja, hogy támogassa és dicsőítse a zsidók leggonoszabb ellenségeit a nagyvilágban.

Remeg a kezem a haragtól ezeket a sorokat írva. Képzeljék csak el, mit éreznek a még velünk élő holokauszt túlélők, amikor látják miniszterelnökünknek ezt a viselkedését.

Bibinek vissza kell lépnie. Most. Azonnal. Késedelem nélkül. És ez nem is vitás kérdés. Egyáltalán nem érdekes az izraeliek számára az a tény, hogy Sheldon Adelson, – Bibi milliárdos patrónusa – gyűlöli Sorost, és az a tény, hogy Bibi a látogatás előtt be akar nyalni Orbánnak.

Ha nem lenne világos: mi, izraeliek nem dicsőítünk antiszemitákat, harcolunk az antiszemitákkal. Mindenütt. Pont.

És nem csak ennyi: Bibinek le kell mondania magyarországi látogatását, ha ez a kampány nem tűnik el holnap reggelig, ahogy a zsidó közösség követeli.

Bibi minden egyes hivatalban töltött napja tovább rombolja országunk morális arculatát. Az a nap, amikor leváltjuk ezt az etikátlan embert, elsősorban Izrael polgárai számára lesz örömhír, de az lesz az egész világon élő zsidó közösségek számára is.

Még a témában:

Netanjahu ne menjen Magyarországra!

Netanjahu ne menjen Magyarországra! 

Netanjahu visszavonatta az izraeli külüggyel a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot

Lemondja-e Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu magyarországi látogatását?

  • Igen. Mindaddig, amíg a magyar kormány nem vonja vissza Horthyról tett nyilatkozatát és nem függeszti fel a gyűlöletkeltő plakátkampányt, izraeli miniszterelnök nem parolázhat Orbán Viktorral. (68%, 275 Votes)
  • Nem. A magyar kormány kielégítő választ adott Izraelnek. Fontosabb a baráti viszony ápolása. (32%, 131 Votes)

Összes szavazó: 406

Betöltés ... Betöltés ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSSztav Safir Facebook bejegyzése