Folytatódó tiltakozással már a pénteki imákra készülődnek a palesztinok Jeruzsálemben

A Szikladóm Jeruzsálemben - fotó: Wikipedia

Továbbra sem szűnik Jeruzsálemben a palesztinok tiltakozása az al-Aksza mecsethez vezető utaknál felállított detektoros kapuk miatt, és már a nagyszabású pénteki tüntetésekre készülnek – jelentette szerdán az izraeli média.

A zavargások második napjának éjjelén legalább tizennégy palesztin sebesült meg  – egyikük nagyon súlyosan – az izraeli rendőrség tömegoszlató fegyvereitől. Már a második éjjel folytak összecsapások a rendőrök és a tüntetők között a kapuknál.

A palesztinok kövekkel és palackokkal dobálták az egyenruhásokat, amit a biztonságiak villanógránátokkal viszonoztak. A rendőrök közül is könnyebb sebesülést szenvedtek ketten.

Szerdán a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet arról értesült, hogy a  rendőrség egy időre ismét lezárta a Mecsetek terét a nem muzulmán turisták elől, mert zsidó látogatók imakönyveket vittek magukkal, és imádkozni próbáltak ott.

A Mecsetek terét, izraeli nevén a Templomhegyet szabályozó status quo értelmében az al-Aksza mecsetnél csakis a muszlimoké a vallási felügyelet, és a nem muzulmánoknak tilos vallásuk gyakorlása, kizárólag turistaként látogathatják meg ezt a muzulmán szent helyet.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök budapesti tárgyalásának szünetében telefonon tartott megbeszélést és helyzetértékelést a biztonsági illetékesekkel a katonai rádió beszámolója szerint.

Az iszlám Vaqf, az al-Aksza mecset felügyeletét ellátó muzulmán vallási tanács szerdán bejelentette, hogy pénteken, a muszlim pihenőnapon zárva tartanak minden jeruzsálemi mecsetet, hogy a hívők kénytelenek legyenek az egész városból az óvárosban lévő al-Aksza mecsethez menni, és ezzel ott nagyobb mértékű legyen a tiltakozás.

Pénteken a mérsékeltnek tekintett, Ciszjordániát kormányzó Fatah párt és a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász is a tiltakozás fokozását  ígérte, Ciszjordániában és a Gázai övezetben is tiltakozó meneteket szerveznek a déli imákat követően.

A harmadik napja tartó tiltakozó hullámot a Jeruzsálem óvárosában bevezetett új biztonsági intézkedések  váltották ki, ugyanis Izrael a pénteki merényletet követően újra megnyitott Mecsetek teréhez fémdetektoros kapukat, és a mecsetek környékére térfigyelő kamerákat telepített.

A Mecsetek tere ad otthont az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek, de a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban ezen a téren állt a legszentebb hely, a jeruzsálemi Szentély.

A kényes egyensúly fenntartását a status quo, a korábbi állapot megőrzésével igyekeznek biztosítani. Minden változtatás súlyos politikai feszültséget okozhat nem csak a palesztinok körében, hanem az egész iszlám világban.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI