Jeruzsálemben növekvő feszültség közepette készülnek a pénteki imaidőkre, mert egyelőre sem Izrael nem mondott le az al-Aksza mecsethez vezető utaknál a detektoros kapukról, sem a palesztinok nem hajlandók elfogadni az új biztonsági intézkedést.
Szerda óta tovább szélesedett a palesztinok ellenállása, Jeruzsálem széleire is átterjedtek a zavargások. A suafati menekülttáborban, a kalandiai átkelőnél és Betlehem határánál -Ráhel sírjánál – is tömegek tiltakoztak a katonai rádió jelentése szerint.
A köveket dobáló és rendőrökre támadó tüntetők közül többet letartóztattak. A muzulmán hívők továbbra sem hajlandók áthaladni a fémdetektoros kapuknál, hanem helyette az óváros kapuinál, elsősorban az Oroszlános kapunál az úton imádkoznak együtt, és az imák után azt skandálják, hogy „szellemmel és vérrel megváltjuk az al-Akszát”.
A tízes tévécsatorna szerint az eddigi összetűzések csak ízelítők abból, ami pénteken várható, mert a palesztinok a pihenőnapjukon készülnek összecsapásra a biztonsági erőkkel Jeruzsálem óvárosánál. Péntekre öt zászlóalj katonát vezényelnek Ciszjordániába a rend fenntartása végett.
Mahmúd Abbász palesztin elnök lerövidítette kínai útját, hogy hazatérve megpróbálja csillapítani a kedélyeket, de a tévé szerint saját pártjának, a Fatahnak a vezetői is inkább éleznék a konfliktust az izraeli hatóságokkal.
A katonai rádió egy háttérben formálódó kompromisszumról is tudomást szerzett a detektoros kapuk megszüntetése ügyében, miután a palesztinokkal nem sikerült elfogadtatni azokat.
A kompromisszum kézi detektorok alkalmazását tenné lehetővé a gyanúsnak tűnők esetében, de egyelőre ezt is ellenzik a palesztinok, és Ami Jaalon, az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét volt főnöke szerint ez sem csökkentené az ellenőrzéssel szemben a tiltakozást.
Az al-Aksza körzetének kezelésért felelős Jordánia is nyomást gyakorol Izraelre a kérdés gyors rendezése érdekében. A rádió szerint a palesztinok már „mini intifádával” (felkeléssel) fenyegetnek a fémdetektoros kapuk miatt, több százezren készülnek Jeruzsálem különböző lakónegyedeiből és az 1967-ben elfoglalt területekről pénteken Jeruzsálembe, hogy „megvédjék az al-Akszát”.
A tízes tévé szerint a detektoros kapuk felállítását Izrael nem egyeztette arab országokkal, meglepetésként érte Jordániát, Szaúd-Arábiát, Marokkót is. A Sin Bét és a hadsereg a kapuk eltávolítását javasolja, vagy gyors politikai egyeztetések lefolytatását róluk a muszlim világgal, mert szerintük ha semmit sem tesznek, akkor nagy az esélye a tovább fokozódó feszültségnek, ami akár ki is csúszhat a rendfenntartók ellenőrzése alól.
A negyedik napja tartó tiltakozási hullámot a Jeruzsálem óvárosában bevezetett új biztonsági intézkedések váltották ki, ugyanis Izrael egy múlt pénteki merénylet miatt a Mecsetek teréhez fémdetektoros kapukat, a mecsetek környékére pedig térfigyelő kamerákat telepített.
A Mecsetek tere ad otthont az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek, de a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban ezen a téren állt a legszentebb hely, a jeruzsálemi Szentély.
A kényes egyensúly fenntartását a status quo, a korábbi állapot megőrzésével igyekeznek biztosítani. Minden változtatás súlyos politikai feszültséget okozhat nem csak a palesztinok körében, hanem az egész iszlám világban.