A palesztinok elutasítják a detektoros biztonsági kamerák általi ellenőrzést is

A palesztinok a detektoros biztonsági kamerák áltai elleőrzést is elutasítják a Mecsetek terénél – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az izraeli rendőrség az al-Aksza és a Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek terére vezető egyik kapu elé különleges biztonsági kamerát szerelt fel, amely képes kiszűrni azokat, akik fegyverrel, késsel, gránátokkal vagy más gyanús eszközzel készülnek a mecsetekhez, de a palesztinok az ellenőrzésnek ezt a módját is megtagadják és harcuk folytatását ígérik.

A ynetnek egy sejk azt nyilatkozta az új biztonsági eszközről, hogy az „még rosszabb, mint a detektoros kapu”, de nem fejtette ki bővebben véleményét. „Nem egyezünk bele semmiféle ellenőrzésbe, ma találkozunk további lépéseink meghatározásához” – tette hozzá a sejk.

„Nem lépünk be ellenőrzéssel az al-Aksza mecsethez” – nyilatkozta a lapnak egy muzulmán a kamerák mellett. „Nem vagyunk bűnözők, akiket meg kell alázni. A kormánynak és Gilad Erdán belbiztonsági miniszternek abba kell hagynia az ostoba döntéseket, csak tovább rontanak a helyzeten” – vélekedett.

A hatóságok a kamerákkal a fémdetektoros beléptető kapukat próbálják kiváltani, mert múlt vasárnapi telepítésük óta a palesztinok tiltakoznak ellene, nem hajlandóak átmenni rajta, és tömegtüntetéseket rendeznek miatta.

A palesztinok azzal vádolják Izraelt, hogy a biztonsági ellenőrzéssel felrúgja az iszlám vallás harmadik legszentebb helyénél, az al-Aksza mecsetnél érvényes status quót, vagyis nem tartja tiszteletben és nem őrzi meg a hagyományos, korábbi állapotokat.

Az izraeli hatóságok viszont hangsúlyozzák, hogy a detektoros kapukat és a detektoros kamerákat is az al-Aksza mecsettől távol, a Mecsetek terén kívülre telepítették, és továbbra is zavartalanul imádkozhatnak az ellenőrzés után belépő muzulmán hívek.

Pénteken három palesztin életét vesztette és több százan megsebesültek a detektoros kapuk miatt kitört erőszakos tüntetéseken. Péntek este egy palesztin merénylő halálra késelt egy ciszjordániai telepen három izraelit, egy idős férfit, valamint középkorú fiát és lányát és súlyosan megsebesítette feleségét.

Szombat este is kiújultak az erőszakos tüntetések Jeruzsálemben, és meghalt még egy palesztin tüntető, amikor idő előtt felrobbant a kezében egy gyújtóbomba, amelyet az izraeli biztonságiak felé készült eldobni.

Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken minden együttműködést befagyasztott Izraellel a detektoros kapuk miatti válság nyomán.

„Sok éven át elboldogultunk a biztonsági együttműködés nélkül, és most is meg fogjuk oldani” – jelentette ki vasárnap Avigdor Liberman védelmi miniszter a ynetnek, és hangsúlyozta, hogy a biztonsági koordináció a palesztin vezetés érdekét is szolgálja.

A detektoros kapukat azért vitték a Mecsetek teréhez vezető utakhoz, mert július közepén két izraeli rendőr életét kioltó merényletet úgy követték el, hogy a terroristák a Mecsetek terénél rejtették el korábban a használt fegyvereket.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI