Az 1945 c. magyar filmet a rangos Jeruzsálem Filmfesztivál, a holokauszttal kapcsolatos művészi alkotásoknak járó Avner Salev Jad Vasem elnöki díjjal jutalmazta. Török Ferenccel, a film rendezőjével Vadász Éva Tel-Avivban beszélgetett a filmről, Izraelről és a zsidóságról.
A jegyző Rudolf Péter, hatalmas Döbrögi-pocakkal és izzadó, kopasz fejjel a fia lagzijára készül. Reggel még minden nyugodt, majd megérkezik a két zsidó (Angelus Iván és Nagy Marcell). Pár ládában parfümöket és kozmetikumokat hoznak. Az állomásfőnök berezel, és nekiindul biciklivel a városnak, hogy szétkürtölje a hírt: megérkeztek a zsidók. Westernfilmeket idéző hangulatban tárul a néző elé: hogyan reagálnak az egyes emberek, miért kap frászt az egész falu attól, hogy két fekete ruhás férfi besétál a faluba. Magyar reakciók magyar zsidókra.
Mi fogott meg téged a Hazatérés c. novellában?
Az időpont. ’45-ről felszabadulásként tanultunk, ugye. A totál kaotikus, ellentmondásos közeget, azt, hogy mi történt a második világháború után, nem tanították nekünk. A szovjet megszállást, a pontot, amikor jött a kommunizmus, az 1945-48 közötti magyar társadalmat ha nem értjük, akkor tulajdonképpen nem értünk semmit. Gáborral (Szántó T. Gábor, a novella szerzője) a hiányzó láncszemnek hívjuk ezt az időszakot.
Hogyan lett a viszonylag rövid elbeszélésből egy jó másfél órás film?
2004-ben egymással szemben laktunk a Tátra utcában, akkor jelent meg Gábor novelláskötete és odaadta nekem, én pedig szépen elolvastam. Ez a rendkívül erős novella tetszett meg. A teljes magyar társadalmat akartuk reprezentálni, a vasutastól a jegyzőn át a fiataloktól az öregekig. Kitaláltuk, hogy legyen egy esküvő, ami nem volt a novellában. Hosszan dolgoztunk a forgatókönyvön. A jegyző karakterét kiemeltük. Ha meg tudjuk fogalmazni, milyenek a bűnösök, a kollaboráns falu és annak a hierarchiája – ettől lesz újszerű.
Tizenkét évet dolgoztatok a filmen. Nem hosszú ez a folyamat?
Egy ilyen filmnek minimum 5 év kell. Tévéfilmnek gondoltuk első körben, de akkor oda nem kellett. Amikor Angelusz Iván, a film producere a film producere, akivel együtt dolgoztunk a filmen majdnem végig, és aki sajnos meghalt, 6-7 év után azt mondta, hogy úgy néz ki, most meg lehet csinálni akkor én kint voltam egy évig Amerikában és azt gondoltam, hogy Magyarországon úgysem lehet filmet csinálni. Furcsa volt, hogy teljesen más volt a helyzet. Kaptunk rá pénzt, nagyon gyorsan elkezdtük előkészíteni és leforgattuk. Aztán jó hosszú utómunka következett.
Szántó T. Gábor említette a Drory magyar könyvtárban rendezett beszélgetésen, hogy nem lehet zsidó filmnek bélyegezni ezt a filmet.
Igaza van. Réz András meghívott egy filmklubba Szentendrére, ahol azt mondta, a Szántó T. írt egy zsidó novellát, a Török meg forgatott belőle egy gój filmet. De neki sincs igaza. Ugyanannyira magyar, mint zsidó a film. De ezek nem műfajok. A western, vagy a thriller, vagy a krimi műfaji cimkékkel lehet meghatározni a filmet.
A támogatás ellenére, mégis a szentendrei Skanzenban forgattatok.
Igen, de máshol is forgattunk. Terepszemléztünk Ukrajnától, Tokajon át Erdélyig. A díszleteket, a főteret a Skanzen tokaji falu részén építettük fel. Észak-Kelet Magyarországon, borászok, kereskedők lakta vidékre képzeltük el a filmet, közel a szlovák-ukrán határhoz, ahol harcok nem voltak. Ezért volt a Skanzen ideális. Rajk Lacinak kellett kicsit pusztítani rajta meg hozzáépíteni is, fából, vagy papírból. Az állomást például 5 falu állomásaiból mozaikoztuk ki, Kalocsától kezdve Börgöndig. A főteret pedig díszletszerűen raktuk össze, a kocsmát, a patikát és két házat felépítettük, a semmiből.
A jelmezek egy letűnt kort jelenítenek meg.
A Sosával (Sosa Juristovszky jelmeztervező) sok filmemet csináltam, neki is nagy kihívás volt. A két ortodox zsidó jelmeze volt talán egyszerűbb, csak egy jó kalapot kellett találni, ami nem haszid, inkább status quo. Ki is írtuk Zeév Paskesz nevét a köszönetekbe, mert ő volt az, aki a forgatás előtti szombat bejövetele előtt pár perccel válaszolt Sosának, hogy megkeresi vasárnapra a régi kalapot, ami a zsinagóga pincéjében porosodik. Még szabadkozott is, hogy micsoda piszkos és rozoga egy kalap, nekünk meg tökéletes volt.
A vallási szakértelemre különösen nagy figyelmet fordítottatok.
Lajtai Péter volt a szakértő, Szántó T. vallásos ember maga is, Rajk László a több százezer filmmel a háta mögött, az egyik legnagyobb szakértő manapság, az operatőrünk, Ragályi Elemér már élt abban a korban, amikor játszódik a film, Szemző Tibor zeneszerző zsenialitása sokat hozzátett a filmhez. Lajtai Péterrel végigvettük, hogy kik ezek a status quo zsidók, akik nagyon mélyen tartják a vallási hagyományt, de nem keményvonalas haszidok. Lajtainak nagyon hálás vagyok például a kabátbevágásért a film végén. A hitelét, az erejét adja egy ilyen jelenet egy filmnek.
Rudolf Péter direkt a jegyző szerepe miatt hízott meg?
Két hónap alatt felpattintott 12-13 kilót. Pizzát evett és sört ivott. Két éve nyáron forgattunk, szeptemberben fejeztük be, és karácsony környékére már ledobta. Huszonévesen alakított utoljára drámai szerepeket és gonosz figura soha nem találta meg azelőtt. Azt mondta, hogy a tekintélyt nem lehet csak úgy eljátszani. Megváltozott a járása is. Amolyan színészi transzformáción ment keresztül.
Kiknek szántátok az 1945-öt?
Mindenkinek. Tudtuk, hogy sokkal többen fogják megnézni külföldön, mint Magyarországon, függetlenül a nyelvtől és a magyar helyszíntől. Magyarországon a célunk az volt, hogy sokkolja az ottani nézőket, mert olyan kérdést feszeget, amiről nem beszélünk. Itt Izraelben meglepve tapasztaltuk, hogy a két ortodox a történet után szerintük nyilvánvalóan nem maradt Magyarországon és nem állt be a sorba felépíteni a kommunizmust. Magyarországon inkább Rudolf Péter szerepét gondolják tovább az emberek.
Az első díjat a Berlinarén kaptátok.
A Panoráma szekcióban voltunk, ahol nem volt vörös szőnyeg. Ott az emberjogi, meg a harcos meleg filmek mennek – szóval direkt a tabusértegető alkotásoknak van fenntartva. Óriási megtiszteltetés, hogy oda bekerültünk. 12 nagyfilm volt, amit 3500 filmből válogattak ki. Különleges dolog volt ezt a filmet Berlinben bemutatni. Úgy néz ki, nagyon működik a németeknél. Talán azért, mert végre nem a németek a szemetek benne, hanem a magyarok.
Ez szembenézés a múlttal! A magyarok bűnösök – ahogyan Orbán Viktor kimondta a minap.
Nagyon nagy dolog, amit Orbán mondott, vagy amit kikényszerítettek belőle. Ugyanazt üzente, mint mi a filmünkkel. A magyar társadalom talán most érett meg a múlt értékelésére. Hogy kimondjon olyan dolgokat, melyek azelőtt gátolva voltak. Amiért nem lehet jó történelem könyveket írni, nem lehet egyenesen beszélgetni családokban, mert nincsenek kimondva a dolgok.
Mikor vetítik majd az itteni mozik a filmet?
Lement a magyar forgalmazás, ősszel kezdődik az amerikai és jövőre jut el szerintem Izraelbe. A Cinemateque-ban mutattuk be a fesztiválon és így sajnos a Haifai Filmfesztiválra nem mehetünk, pedig én inkább Haifához kötődöm, mint Jeruzsálemhez – anyukám ott lakott, unokatestvérem is.
Nem most jársz először Izraelben.
’97-ben a másodéves vizsgafilmek közül meghívott kettőt a Tel-Avivi nemzetközi diákfilmfesztivál. A Groó Dinivel vettünk részt rajta. Akkor voltam először filmfesztiválon és tanultam meg mi az, hogy filmfesztivál.
Azelőtt pedig, még a hamis vonatjegyes rendszerben, a későbbi feleségemmel elindultunk Görögországba, mert nem lehetett otthon elmondani, hogy Izraelbe akarunk menni – épp háború volt. Cipruson keresztül érkeztünk meg hajóval Haifára. Amikor véletlenül összefutottunk anyám egyik ismerősével, írtam egy levelezőlapot Pestre: Nyugi Mama, itt vagyunk Izraelben, majd megyünk haza. Anyám felhívta a rokonságot és mindenki sokkot kapott. Mi meg imádtuk az egész utat. Ez volt az első közös utunk. Húszévesen, hajó, mediterrán, szerelem, Maszada. Tulajdonképpen identifikációs út volt ez. Nehéz Magyarországon meghatározni, hogy az ember zsidó-e, vagy, hogy mi a köze a zsidósághoz. Hogy mit mondunk a gyerekeinknek erről. Fiatalon voltunk itt, szerelmesen, könnyű volt közösen beleszeretni Izraelbe, de azóta is az egyik legfontosabb identifikációs elem.
Milyen volt most Jeruzsálemben?
Nem sok időre, négy napra jöttem és végig dolgoztam. Vetítések, beszélgetések, interjúk. Azért el tudtam menni a Falhoz. Régen, amikor ott jártam, mindig azzal voltam elfoglalva, hogy kitöltsem azt a cédulát, meg hogy hova dugjam be, meg hogy ne essen le a kipa a fejemről, közben a feleségem jajveszékel, hogy miért nem engedik be, nekem meg már tekeri a rabbi a tfilint. De most fel tudtam menni vetítés előtt, csak úgy megfogni azt a jó meleg követ egy 5 percre és szaladtam vissza a vetítésre. Közel van ugye a Cinemateque a Falhoz. A Cion kapunál csak fel kell menni, nem is kell bemenni a bazársorra. Életemben először használtam életszerűen a jeruzsálemi óvárost.
Kaptatok-e olyan kritikát, hogy felmentitek a magyarokat a film végi jelenettel?
Építő kritikát igen. Az ősbűn, ami a társadalom cinkosságát feltételezte a deportálások idején, tovább él. Nem lehet tőle megszabadulni. Tragédiát okoz később, amennyiben nem beszélünk róla, amennyiben félünk, hazudunk.
Az írás az Új Kelet újság 2017 augusztusi számában jelent meg nyomtatásban.
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője
