Uzi Benziman, az „Ain HaSviit” („A hetedik szem”, sajtó- és médiafigyelő internetes magazin) alapítója és 2012-ig főszerkesztője, Szokolov díjas újságíró 2017. augusztus 10-én megjelent cikkének fordítása
A Raviv Drucker és Uri Misgav újságírók által kezdeményezett bírósági eljárások új korszak kezdetét jelentik annak megítélésében, hogy miként látja saját szerepét az izraeli sajtó.
Néhány nappal azután, hogy Uri Misgav újságíró azzal a beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz az államügyész és a legfőbb ügyész ellen, hogy haladéktalan döntéshozatalra kötelezzék azokat a miniszterelnöki rezidencia ügyében, amelyben a rendőrség már több, mint egy évvel ezelőtt vádemelést javasolt Sara Netanjahu ellen – kiszivárogtatta az Igazságügyi Minisztérium, hogy Aviháj Mandelblit államügyész vádemelést javasol a miniszterelnök felesége ellen, amiről véglegesen a személyes meghallgatás után dönt. Ezzel majdnem egy időben hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság, amelyben elfogadta Raviv Drucker újságíró közérdekű adatok kiadására irányuló kérelmét, és arra kötelezte a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy a fellebbezésnek megfelelően tegye közzé Netanjahu, illetve képviselője, valamint – a Netanjahut támogató amerikai milliárdos, Sheldon Adelson finanszírozása révén díjmentesen osztogatott – „Jiszrael Hajom” napilap szerkesztője közötti beszélgetések időpontjait.
E két egybevágó esemény arra enged következtetni, hogy egy igen érdekes, és meglehet, drámai változás tanúi lehetünk annak megítélésében, miként látja az izraeli média a saját szerepét: nemcsak összegzi és elemzi az eseményeket, de konkrét, nem a sajtóra jellemző lépéseket is tesz annak érdekében, hogy a valós eseményeket befolyásolja.
Drucker és Misgav már nem elégednek meg véleménynyilvánítással, bírálattal, a közigazgatási intézmények és az állami képviselők hibáinak vagy mulasztásainak felfedésével, hanem maguk kezdeményeznek a média területén kívül eső eljárásokat kitűzött céljaik elérése érdekében, ha azokat riportalanyaik megkísérlik meghiúsítani.
Drucker azt szerette volna kideríteni, beleavatkozik-e Netanjahu, és ha igen, milyen mértékben a „Jiszrael Hajom” tartalmába és tudósításaiba. Érdeklődését az keltette fel, amikor oknyomozó tévéműsorához gyűjtött anyagot erről a zárt ajtók mögött szerkesztett, ingyenesen osztogatott lapról, és az újságban dolgozókkal folytatott beszélgetéseiből fény derült a szerkesztő egy visszatérő viselkedésmintájára: az minden éjjel, éjfél körül bezárkózik szobájába, telefonál, és amikor ezt követően visszatér a szerkesztőszobába, sokszor a lapban megjelenésre kész hírekben módosításokat hajt végre.
Drucker megkísérelte elfogadott újságírói eszközökkel kideríteni ennek a viselkedésnek az okát, de nem járt sikerrel. Végül a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordult, és az információs szabadságról szóló törvény alapján kikérte – a tartalom felfedése nélkül – Netanjahu és az újság közötti telefonbeszélgetések listáját, azonban ezt a kérelmét elutasították. Ekkor fordult a bírósághoz, majd miután négy bírósági instanciát megjárt a jeruzsálemi kerületi bíróságtól a Legfelsőbb Bíróságig – fontos győzelmet könyvelhetett el: a Legfelsőbb Bíróság kötelezte a Miniszterelnöki Hivatalt a kért adatok kiadására. A beadványt az információs szabadságról szóló törvény alapján adta be Drucker, amely fontos része egy oknyomozó újságíró eszköztárának, azonban inkább a célja iránti elkötelezettség az, amivel jelen írás foglalkozni kíván.
Misgav is hasonló eszközökkel élt: kritikus újságírói tevékenysége nem győzte meg Mandelblit államügyészt és az ügyészséget, hogy felgyorsítsák a döntéshozatalt a miniszterelnöki rezidencia ügyében meghozott rendőrségi nyomozás során feltárt adatok alapján. Többször fordult ez ügyben az Igazságügyi Minisztériumhoz, azonban így sem járt sikerrel. Ezért egy hónappal ezelőtt bejelentette, hogy kérvénnyel fordul az ügyben a Legfelsőbb Bírósághoz, és ezt végül meg is tette. Véletlen egybeesés vagy sem, tény, hogy néhány nappal később az országos sajtó bírósági tudósítói már be is jelentették a televízióban a hírt, hogy az államügyész a napokban vádemelési döntése előtt személyes meghallgatásra idézi be Sara Netanjahut.
Az izraeli újságírás történetében mindig is jelentős szerepet kapott a bírósági rendszer (különösen a Legfelsőbb Bíróság alkotmánybírósági és fellebbviteli bírósági hatáskörében meghozott döntései), amely meghatározta a sajtó jogállását és szerepét mind az izraeli társadalmon belül, mind az állami szervekkel való viszonyában. Írott alkotmány hiányában, amely tartalommal vértezné fel a szólásszabadság fogalmát, a bírósági döntéseknek kulcsfontosságú szerepe van a hatalom és a sajtó kapcsolatának meghatározásában és annak biztosításában, hogy az újságírók betölthessék „kapuőri” (gatekeeper) szerepüket, amely elengedhetetlen egy olyan országban, mint Izrael, amely demokratikus jogállamként határozza meg magát. Ezért jelentenek az izraeli Legfelsőbb Bíróság ismert ítéletei fontos mérföldköveket a szólásszabadság meghatározásában és a személyiség védelmében (többek között ilyen precedens értékű ítéleteket hozott a Legfelsőbb Bíróság az alábbi ügyekben: „Kol HaAm ítélet” – a Függetlenségi Nyilatkozatban foglalt alapjogokat első ízben terjesztette ki a bíróság a szólásszabadság alkotmányos védelmére, Villamosművek a Haaretz ellen – személyiségi jogok és a szólásszabadság ütközése, a Snitzer-ítélet – a cenzúra határának meghatározása, R százados Ilana Dayan ellen – rágalmazás és a sajtó felelőssége).
Azonban, ellentétben a fenti és hasonló jogesetekkel, Drucker és Misgav azon döntését, hogy bírósághoz fordulnak – valami más vezérli. Ők nem egy már megindított eljárásban adják be észrevételeiket, hanem ők maguk indítják azt. Nemcsak újságírói minőségben, hanem állampolgárokként fordulnak a bírósághoz (Misgav ezt kifejezetten ki is hangsúlyozta kérelmében). Talán a legpontosabb fogalmazás az lenne, hogy
újságírói tevékenységük kiegészítéseként választották a bírósági eljárás kezdeményezését.
Ez pedig minden valószínűség szerint az izraeli újságírói közösség egy újfajta szemléletéről árulkodik.
Vajon miért történik mindez éppen most? A jelenlegi kormányzat és a sajtó közötti kapcsolat elmérgesedése miatt. Mivel az újságírók értelmezése szerint a miniszterelnök és kiszolgálói önkényeskedően viszonyulnak a médiához és a közvéleményhez. Mivel nem meggyőzőek az állami hatóságok és vezetőik hivatalos magyarázkodásai. Mivel az újságírók arra a következtetésre jutottak, hogy nem lehet többé a hagyományos újságírói eszközökkel befolyást gyakorolni az államhatalomra. Mivel a politika és a sajtó képviselőinek egyre inkább az a meggyőződése, hogy az izraeli demokrácia végnapjainak vagyunk tanúi.
Az, hogy az újságírók szakmai területükről a bírósági ítélkezés területére is átlépnek, első látásra örvendetes civil magatartás:
az újságíró, aki a világ megjavítására törekszik, már nem elégszik meg a hírközléssel és a véleménynyilvánítással, hanem a kitűzött cél érdekében aktív lépéseket is tesz.
Csakhogy ez a felfogás egyben csapdát is rejt magában: kárt szenved az újságíró azon képessége, hogy objektíven tájékoztathasson. Az események külső szemlélőjéből résztvevővé válik, és ezzel egyidőben saját hitelességét veszélyezteti, szakmai integritását is megkérdőjelezi.
Ezek a fejlemények természetes következményei annak a felfogásnak, amely tagadja a pártatlan közlés fogalmát, és azt az állítást látja igazoltnak, miszerint minden közlés elfogult, és már régen odaveszett az „objektív” újságírás, az, amely jóhiszeműségen, idegen érdekektől mentes szakmai megfontolásokon alapul. Az „új újságírás – new journalism” új korszakot nyitott, amelyre a kampánycélú újságírás jellemző, és mostantól az a fajta aktivista újságírás is, amely, túlmutatva a beszámolókon és valóság felfedésén, tudatosan arra törekszik, hogy azt maga is formálja, ha kell, nem csak újságírói módszerekkel. Köszöntjük körünkben!
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
