Irán növekvő szíriai szerepe fenyegetést jelent Izrael, a Közel-Kelet és az egész világ számára – hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerdán Szocsiban, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóján.
„Elnök úr, közös erőfeszítéssel legyőzzük az Iszlám Államot, és ez nagyon fontos dolog. Ám a rossz dolog az, hogy ahonnan a legyőzött Iszlám Állam (elnevezésű) csoport eltűnik, oda Irán lép be” – mondta az izraeli miniszterelnök a dzsihadista terrorszervezetre utalva, amely elsősorban Irak és Szíria területén vetette meg a lábát.
„Egyetlen percig sem feledhetjük, hogy (Irán) minden nap Izrael megsemmisítésével fenyegetőzik. Terrorszervezeteket fegyverez, támogatja és kezdeményezi a terrort” – tette hozzá.
Netanjahu egyúttal arra figyelmeztetett, hogy Teherán jó úton halad az Irak és Jemen feletti ellenőrzés megszerzése felé, ahogy azt Libanonban nagyrészt gyakorlatilag már megtette.
Putyin a találkozó tévékamerák előtt folytatott része során nem foglalt állást az ügyben. Megelégedettségét fejezte ugyanakkor ki azzal, hogy a két ország között „hatékony együttműködési mechanizmus alakult ki, egyebek között a legfelső szinten”. Méltatta az orosz-izraeli kapcsolatok fejlődését, ami szerinte személyesen Netanjahunak is köszönhető.
Moszkva 2015-ben avatkozott be a szíriai polgárháborúba Bassár el-Aszad elnök kormányának oldalán, döntését az iszlamista terrorizmus elleni összefogás szükségességével indokolva. Oroszország, miközben fellépését Iránnal és a libanoni Hezbollah síita milíciával is koordinálja, Izraellel is egyeztet.
Az elmúlt hónapokban – Ankara és Teherán mellett – Moszkva kulcsszerepet játszott a „feszültségmentesítésre” szolgáló övezetek létrehozásában Szíria területén. Izrael – az iráni nukleáris programmal szembeni aggályainak hangoztatása mellett – attól tart, hogy ezen zónák kialakítása alkalmat nyújt a nagyobb létszámú iráni és Hezbollah-erők ottani állomásoztatására.
Ugyanakkor, mint az izraeli légierő parancsnokának egy múlt heti nyilatkozatából kiderült, a zsidó állam harci gépei Szíriában a polgárháború során mintegy száz alkalommal támadták meg a Hezbollah fegyverszállítmányait, anélkül, hogy nyilvános reagálást váltottak volna ki Moszkvából.