ENSZ-főtitkár: nincs alternatívája a kétállami megoldásnak

Nincs alternatívája a palesztin-izraeli viszály kétállami megoldásának, vagyis az önálló palesztin állam létrehozásának – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár Rámalláhban Rami Hamdallahnak, a Palesztin Hatóság miniszterelnökének.

A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap által kedden idézett António Guterres a palesztin miniszterelnökkel tartott megbeszélésén elítélte a Ciszjordániában felépített izraeli telepeket, és mindkét oldalt felszólította az uszítás elkerülésére.

Guterres ENSZ-főtitkárként tett első hivatalos közel-keleti útjának második napján hangsúlyozta, hogy az évtizedes viszály egyetlen életképes megoldását csakis a két állam, vagyis Izrael mellett Palesztina megszületése jelentheti.

“Határozottan kijelentem, hogy az ENSZ és magam is elkötelezetten elkövetünk mindent a kétállami megoldás megvalósítása érdekében. Már többször is kimondtam, hogy nincs “B” terv a kétállami elképzelés helyett” – közölte a világszervezet vezetője.

Guterres azt is kijelentette, hogy a megszállt területeken létesített zsidó telepek akadályozzák a békét és a nemzetközi jog alapján törvénytelenek. “Mindkét fél vezetői számára olyan feltételeket kell teremteni, amelyek lehetővé tennék, hogy a nyugalmat keressék, tartózkodjanak az uszítástól és az erőszak megszüntetésére törekedjenek” – hangsúlyozta az ENSZ főtitkára.

A nemzetközi diplomácia egészen a legutóbbi hónapokig szinte egységesen az 1993-as oslói békefolyamatban meghatározott kétállami megoldásban látta a palesztin-izraeli viszály rendezésének útját. Ez a javaslat Izrael szomszédságában egy önálló, békés palesztin állam megteremtését ígérte az 1967-ben Jordániától és Egyiptomtól elfoglalt palesztin területeken, Ciszjordániában, valamint a Gázai övezetben.

Benjámin Netanjahu is még a kétállami rendezés mellett kötelezte el magát 2009-ben, a Bar Ilan egyetemen elmondott beszédében, de az utóbbi hónapokban az izraeli vezetés egyre gyakrabban megkérdőjelezte ezt a politikai irányt. A kormányfő hétfőn már azt jelentette ki egy ciszjordániai ünnepségen, hogy Izrael földjén többé nem számolnak fel izraeli telepeket, mert bebizonyosodott, hogy ez nem segíti elő a békét.

A nemzetközi közösség Ciszjordániát megszállt területnek tekinti, nem ismeri el Izrael részeként, az ott létesült zsidó telepeket pedig törvénytelennek tartja.

Jeruzsálemet korábban Washington és Brüsszel is bírálta emiatt, mert a telepépítések gyakorlatilag ellehetetlenítik a palesztin állam létrejöttét, a ciszjordániai palesztin területi egységet. Izrael visszautasítja a bírálatokat, és azt állítja, hogy a telepek nem akadályozzák a békekötést.

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

FORRÁSMTI

1 hozzászólás

  1. “ENSZ-főtitkár: nincs alternatívája a kétállami megoldásnak”

    De van! Egy un. Palesztin allam mar letezik, Jordanien. Aki nem akar Israelben elni, valaszthatja Jordaniat lakohelynek. Több mint 90% un. Palesztin el ott. Samaria es Judäa Israel resze. Az ember elkepzeli, ahogy az un. Palesztinok a sok ezer eve zsido(!) JUDÄAban elnek, eleg viccesen hangzik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét