Szombaton délután már írogattunk egymásnak közös WhatsApp-csoportban a volt diákjaimmal, Elzádén (nekünk csak Ez) és Husszám, meg mindkettőjük családja otthon volt a bombabiztos szobában, Rabia a barátaival kempingezett északon.
Igaz, hogy lányokat tanítok, de sokat helyettesítettem az osztályukban, és vezető tanárként bejártam olykor a fiúk óráira is. A ballagásuk napján megfogadtuk, hogy évente egyszer összejövünk nálam. Az évek során sokat segítettek, hogyan kezelhetők a beduin fiatalok. Husszám ma már mérnök, Ez állatorvos lett, Rabia sebész.
Az iskolából, ahol most tanítok, két diákom is jelentkezett. Nura és Ahmed. Csak tudni akarták, hogy van-e szükségem valamire, és tudatni, hogy ők nem ilyenek.
Tudom, hogy közülük is többen meghaltak. Rahat közelebb van a gázai övezethez, mint Ashalim, és Ashalimban még nem szóltak a szirénák.
Két kollegám, Szulejmán és Omajma üzenetet küldött, elmondták, mennyire sajnálják ami történt, és náluk, Rahaton mindenki tudja, hogy nem ez az Iszlám.
Mihozzánk a legközelebbi beduin település Bir Hadadzs. Az ott élők egy része vagy Ashalimban dolgozik, vagy környékbeli településeken. Egy hete ottani fiatalok benéztek éjjel a helyi boltba egy kis készpénzért, meg cigarettáért…, vasárnap reggel megjelentek az itteni rendőrfőnöknél azok a beduinok, akiknek van fegyvere, és – nem hivatalosan – felajánlották segítségüket.
Aztán ők voltak azok, akik elkaptak egy terroristát innen nem messze – nem hivatalosan persze.
Hivatalosan a Sivatagi Felderítő Zászlóalj legnagyobbrészt beduin katonákból áll. És ők most harcolnak.
Értünk. Velünk. Együtt.
Testnevelő tanár Beer Sheván
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
