Durva tüntetésoszlatás Jeruzsálemben

Miután a rendőrség bejelentette, hogy megvizsgálja a rendőrök magatartását az ultra-ortodoxok vasárnapi tüntetésén Jeruzsálemben, a rendőri túlkapásokat nyomozó osztály (Máhás) is bejelentette, hogy megkezdte a videók összegyűjtését és megvizsgálja, hogy nyomozást indít-e.

A szélsőséges vallási irányzathoz tartozók azért gyűltek össze a negyedük szomszédságában lévő sorozó iroda előtt, hogy tiltakozzanak egyik hitsorsosuk letartóztatása ellen. A tiltakozók utcákat torlaszoltak el, gumiabroncsokat égettek és kövekkel is dobáltak a tüntetők. Összesen nyolc embert állítottak elő, ütötték, egyes felvételeken pedig látszik, hogy a földön húzták végig a tüntetőket.

A fiatalember azért került rács mögé, mert nem jelent meg a kötelező sorozáson mondván, hogy neki felmentés jár, mégpedig vallási alapon.

Ultraortodox katona – fotó: IDF szóvivő

Ez valóban így van, az ortodox fiataloknak nem kell bevonulniuk, de a szabály szerint ugyanúgy részt kell venniük a sorozáson, mint minden más 18 évnél idősebb fiúnak és lánynak, és a procedúra végén kapják meg a nekik járó felmentést.

Ami a vonatkozó, tehát a mentességet biztosító törvényt illeti, a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította azt a közelmúltban, és egy évet adott a kormánynak arra, hogy orvosolja a jogsérelmet.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.