Rami Hamdallah palesztin miniszterelnök - fotó: Minister Rutte / Wikipedia

Három év után ismét a Gázai övezetben tartja szerdán rendes heti ülését a palesztin kormány, az övezetet uraló Hamász szervezet és a Ciszjordániát irányító Fatah párt megbékélésének jegyében – jelentette a Háárec kedden.

Már hétfőn az övezetbe érkezett Rámalláhból Rámi Hamdalláh palesztin miniszterelnök vezetésével, harminc járműből álló konvojjal a palesztin kormány, amelyet több száz ünneplő ember fogadott az erezi izraeli átkelőhelyen.

“Azért térünk vissza Gázába, hogy befejezzük a megbékélést, helyreállítsuk a nemzeti egységet, véget vessünk a megosztottság fájdalmas hatásainak, és tégláról téglára újjáépítsük Gázát” – hangsúlyozta a pártonkívüli Hamdalláh megérkezésekor.

A Hamász a múlt héten bejelentette, hogy átadja a Gázai övezet adminisztratív ellenőrzését egy Rámi Hamdalláh vezette egységkormánynak, miközben terveik szerint a mozgalom fegyveres szárnya önálló egységként továbbra is meghatározó ereje maradna a Gázában élőknek.

Ezzel megkezdődött a két, egymással tíz éve, a Hamász gázai erőszakos hatalomátvétele óta súlyos ellentétben álló palesztin frakció megbékélése. Szakértők szerint ez

közelebb vihet a békefolyamat feléledéséhez, mert gyöngítheti Izrael azon érvelését, hogy nincs tárgyalópartnere a palesztin oldalon.

A megbékélés gyenge pontjára világítanak rá ugyanakkor a Rámalláhban maradt Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfői szavai. Számára elfogadhatatlan a libanoni síita milícia, a Hezbollah modelljének átvétele – mondta -, vagyis az, hogy a Libanonban meghonosodott gyakorlat szerint a Hamász – fegyvereit megtartva – “állam az államban” maradjon, miközben a civil közigazgatás ügyeit átengedné a kormánynak.

“A Palesztin Hatóságnak mindent a kezében kell tartania” – jelentette ki Abbász az egyiptomi CBC népszerű arab televíziónak adott interjújában. “Még világosabb leszek. Nem fogadom el a Hezbollah libanoni gyakorlatát, egy állam vagyunk, egy rendszer, egy törvényünk és egy fegyverünk van” – szögezte le.

Közben Jason Greenblatt, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja a kiegyezést üdvözölve Izrael elismerésére szólította fel a palesztinokat – közölte kedden a ynet.

“Az Egyesült Államok hangsúlyozza, hogy bármely palesztin kormánynak egyértelműen és nyíltan el kell köteleznie magát az erőszakmentesség mellett, el kell ismernie Izraelt, el kell fogadnia a korábban megkötött megállapodásokat és a békés tárgyalásokat” – írta Greenblatt a Twitter-oldalán.