Harmincezer nő menetelt a békéért

Israel-Palestine_peace - fotó:wikipedia

Mintegy harmincezer izraeli és palesztin nő gyűlt össze vasárnap Jeruzsálemben, lezárva azt a kéthetes menetet, amely a Gázai övezet mellett fekvő Szderótból indult és palesztin területeket is érintette, s melynek során azt követelték, hogy Izrael és a palesztinok kössenek békét egymással.

“Meg kell teremtenünk a módját, hogy együtt tudjunk élni, hogy megteremthessük a mindenki által áhított békét” – húzta alá Misál Fruman, aki egy ciszjordániai zsidó telepen él. A nőt 2016-ban megkéselte egy palesztin merénylő, de azt mondja, töretlenül hisz a békében.

“Aki nem hisz a békében, az Istenben sem hisz” – mondta a mélyen vallásos asszony.
A menetet a Women Wage Peace nevű civilszervezet szervezte, melynek egyik alapítója, Orna Askenázi most azt mondja, a több mint húszezer taggal rendelkező tömörülést immár nem lehet figyelmen kívül hagyni. “Nem állunk le, míg nem lesz béke” – hirdette több tábla is a jeruzsálemi tüntetésen vasárnap.

“A hatalomban ülő férfiak csak a háborúban hittek, de a nők erejével megmutathatjuk, hogy van más, új megoldás” – emelte ki a Women Wage Peace egyik izraeli arab alapítója, Amira Zidán.

Az izraeli-palesztin béketárgyalások csaknem három éve tapodtat sem haladtak előre.