Az izraeli hadseregnél vannak az alagútrobbanásban eltűnt palesztinok tetemei

Izraeli katona egy alagútnál - fotó: Wikipedia

Az izraeli hadsereg bejelentette vasárnap, hogy nála van a minap felrobbantott támadóalagútban eltűnt öt palesztin holtteste – közölte a ynet vasárnap.

A hadsereg szóvivője elmondta, hogy a terroralagút feltárásakor találták meg az Iszlám Dzsihád radikális iszlamista szervezet tagjainak holttesteit.

Izraelnek nem áll szándékában átadni a földi maradványokat, hanem megtartja őket, hogy értük cserébe visszakapja a 2014-es Erős szikla hadművelet óta a Hamásznál lévő két izraeli katona holttestét.

Az Iszlám Dzsihád a bejelentésre azt felelte, hogy nem fognak sokáig Izraelben maradni a holttestek, mert tudják, hogy miként szerezzék vissza őket. Állításuk szerint a felrobbantotton kívül számos más föld alatti járatuk van.

A Gázai övezetet tíz éven át uraló iszlamista Hamász is elutasította a fogolycserét.
Az izraeli hadsereg hétfőn robbantotta fel a gázai határ alatt Izrael területére átnyúló, félkész támadó alagutat, amelyet az Iszlám Dzsihád épített.

A Gázai övezetet uraló Hamász szervezet tíz évvel ezelőtti hatalomátvétele óta a gázai erőforrások jelentős részét az övezet alatt húzódó alagútrendszer kiépítésére fordította. A vájatok egy része Egyiptomba tartó csempészalagút, másik része pedig Izrael területére átnyúló támadások végrehajtására szánt járat.

Izrael a 2014 nyarán indított, Erős szikla fedőnevű, 50 napos hadművelet után több méter magas és mélyen a föld alá nyúló, érzékelőkkel felszerelt biztonsági betonfal építésébe kezdett a Gázai övezet körül. Az építmény költségei nagyjából kétmilliárd sékelre (mintegy százötven milliárd forintra) rúgnak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI