Netanjahut ötödszörre is kihallgatták
Benjamin Netanjahu miniszterelnök ötödik kihallgatása a jeruzsálemi rezidenciáján több mint négy órát tartott. A nyomozócsoport először szembesítette őt az Ari Harow vallomásával. A végén ezt tweetelte Netanjahu a Twitter fiókjában: „Ma este is teljes bizonyossággal megismétlem – nem lesz semmi, mert nem volt semmi!”.
A nyomozók két ügyben érdeklődtek Netanjahunál: az egyikben (1000-es akta) annak gyanúja merült fel, hogy a miniszterelnök és családja nem szabályos módon értékes ajándékokat fogadott el. Az ajándékozók között volt a gyanú szerint a médiatulajdonos hollywoodi producer, Arnon Milchan is.
A nyomozók ezen kívül a 2000 fedőnév alatt futó ügyben is kikérdezhették Netanjahut csütörtökön: ebben azzal vádolják, hogy megállapodást akart kötni az egyik vezető izraeli újsággal, hogy kedvezőbb színben fognak róla beszámolni. A nyomozás jelenlegi állása szerint a megállapodás végül nem született meg, de a vád szerint a kedvező médiabeszámolókért cserébe a miniszterelnök segített volna visszafogni a Yedioth Ahronoth piaci riválisát, a Netanjahu-párti Israel Hayomot.
Netanjahu egykori kabinetfőnöke, Ari Harow még augusztusban kötött vádalkut a rendőrséggel, azóta segített felgöngyölíteni ezt a két esetet. A miniszterelnök a nyomozás kezdete óta tagadja, hogy bármi törvénytelent követett volna el, szerinte politikai kampány zajlik ellene.
Egyik ügyvédje arról beszélt egy interjúban, hogy Netanjahu őszinte ember, de mivel túlságosan csodálja a vagyont, gyenge pontját jelentik a gazdag emberek.
A 12-es csatorna által készített felmérés szerint az izraeliek többsége azt gondolja, hogy a jelenlegi ciklus végén Netanjahunak le kellene mondania, míg csak 38 százalékuk akarja őt utána is hatalomban látni. (MTI)
Szexuális zaklatások miatt Gabi Gazit szabadságra megy
Szexuális zaklatások vádjai miatt Gabi Gazit rádiós műsorvezető ideiglenes szabadságra megy a 103-as rádiótól. A rádió vezetője ezt közölte: „A Gabi Gazit ügyével kapcsolatos alapos vizsgálatot követően a műsorvezető tájékoztatott, hogy ideiglenes szabadságra menne. Elfogadtam kérését, ezért a közeli vasárnap nem tér vissza a mikrofonhoz. Amint azt ma reggel mondtam, a 103 FM rádió elítéli az erőszakot és a szexuális zaklatást, és úgy véli, hogy nagyon fontos az e jelenség elleni küzdelem.”
Az ügy úgy pattant ki, hogy a rádiós egyik reggeli műsorában azt mondta: „Semmi kétségem sincs, hogy hamarosan eljön a nap, amikor valaki 45 évvel ezelőtti történetet mond el nekem. Gondolom, 45 évvel ezelőtt megsimogattam egy nő fenekét.” Erre Dana Waisz, A 2. csatorna politikai kommentátora ezt tweetelte vissza: „Jobban gondolj bele Gabi Gazit. 15 évvel ezelőtt is csináltad. Többet is. Ragaszkodtál ahhoz, hogy szájon csókolj, amikor rendszeresen találkoztunk a folyosón. Hogy miért? Csak úgy. Mert megtehetted. Rutinszerűen.” Ezt követően további három nő jelentkezett, hogy Gazit őket is zaklatta akaratuk és beleegyezésük nélkül.
Irán elleni izraeli offenzíva az ENSZ-ben
Szaad Haríri libanoni kormányfő lemondását követően Izrael diplomáciai „offenzívára” készül az ENSZ-ben Irán és libanoni szövetségese, a Hezbollah radikális szervezet ellen – jelentette be csütörtökön Jiszráel Kac, az izraeli hírszerző szolgálatok minisztere.
Kac az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában meggyőződését fejezte ki, hogy megérett a helyzet intézkedéseket hozni Iránnak a régióban folytatott tevékenységével szemben. A tárcavezető ezzel összefüggésben kiemelte a libanoni síita milíciának juttatott iráni támogatást. Folytatás >>
Vasárnap sztrájk lesz a középiskolákban
A Tanárok Szervezete a tanári fizetésekkel kapcsolatos munkaügyi vitára hivatkozva vasárnap bejelentette a tanulmányok felfüggesztését minden középiskolában. A szervezet közölte, hogy a további lépéseiket a pénzügyminisztérium képviselőivel vasárnapra tervezett találkozó után fogják mérlegelni.
A KKL azzal fenyeget, hogy megszünteti a finanszírozást
A Pénzügyminisztérium azon követelése nyomán, hogy a Zsidó Nemzeti Alap (JNF, vagy KKL) pénzeszközeinek egy részét utalja a nemzeti kasszába, a szervezet ellentámadásba lépett. A JNF elnöke a döntést „erőszakosnak és pusztítónak” nevezte, és a Zsidó Nemzeti Alap által támogatott valamennyi helyi szervezethez és hatósághoz drámai levelet intézett, melyben azzal fenyeget, hogy megszünteti a költségvetési pénzek folyósítását több mint 2 milliárd és 300 ezer sékel összegben. A szóban forgó intézmények között oktatási és ifjúsági alapok, a perifériát támogató szervezetek, és az aliját bátorító intézmények is vannak.