Izrael megtiltotta több európai diplomata és politikus belépését az országba, mert meg akarták látogatni a börtönben lévő Marván Bargútit, és támogatják az Izrael elleni bojkottmozgalmat – jelentette a ynet hétfőn.
Arije Deri belügyminiszter elfogadta Gilád Erdán belbiztonsági miniszter döntését, és megtiltotta egy európai diplomáciai delegáció több tagjának belépését Izrael területére.
A húsz résztvevőből álló küldöttségben az Európai Parlament tagjai, valamint francia parlamenti képviselők és francia városok polgármesterei akartak november 19. és 23. között Izrael, valamint a Palesztin Hatóság területére utazni.
Azért utasították el a delegáció több tagját, mert azt tervezték, hogy meglátogatják az egy izraeli börtönben terrorcselekményekért ötszörös életfogytiglani büntetését töltő Marván Bargútit, a Fatah párt egykori politikusát, akit Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik utódjelöltjének tartanak, valamint mert a diplomaták támogatják a főként Európában elterjedt, Izrael-ellenes BDS mozgalmat.
Nem ez az első eset, hogy Izrael politikai okokból megtiltja európai politikusok belépését: az izraeli hatóságok márciusban megtagadták a határátlépési engedélyt Hugh Lanningtől, egy izraeli termékek bojkottjára felszólító brit szervezet elnökétől.