Legendás lények a nappalimban

Nem mindig tudja az ember, hogy mégis milyen állat tévedt a nappalijába: volt már, hogy gilisztának néztem a helyi, koromfekete meztelencsigát (a földszinti lakások áldásai), és az is előfordult, hogy szürreális csápokkal rendelkező egyedet fogtam – ezekre egyébként szakosodott Facebook csoportok vannak Izraelben, ahol bárki posztolhat egy képet, mondván: „Ő milyen állat? Miért van itt, és mit csináljak vele?” A Secret Tel Aviv csoport is gyakran telik meg kilenclábú pókokkal és háromszárnyú lényekkel – ilyenkor rendszerint a legtöbb komment: „Oké, csomagolok, viszlát Izrael!”. De aztán maradunk mind – és nem csak hozzászokunk, még meg is szeretjük, hogy a konyhakredenc terráriummá lépett elő.

„Ááá, egy skorpió! Kristóf, visszahívlak!” – kiáltotta a telefonba ex-sógornőm, aki egy telepen lakott csinos kis kertes házban, azonban mikor megvásárolta a család számára a vidéki kis álomotthont, azzal nem számolt, hogy a cipőtartó szekrény a helyi skorpiók kedvenc klubja lesz. Igen barátaim, olyan országban élünk, ahol pont annyi esélyünk van skorpióba botlani, mint nem elég érett avokádóba. Ennél még keményebb, hogy egyszer a fürdőszobába igyekezvén észrevettem: négy szőrös fekete láb lóg ki a szőnyeg alól. Bármily hihetetlen, a nem is olyan kicsi betolakodót – aki mellesleg egy tarantula, héberül „parvanit” volt – egy dunsztos üvegbe tessékeltem, és szabadon eresztettem a jaffai tengerparton. Neki is jár a beach time!

Baráti társaságunkban klasszikus sztori Andi esete, aki egy nap arra érkezett haza, hogy Karmel piac közeli otthonában egy macsek várja a kanapén fetrengve. A cica nem zavartatta magát, hogy a ház úrnője hazatért – előkelően nyalogatta bundáját, jelezvén: megváltoztak a birtokviszonyok. Persze én igazán nem mondhatok semmit, hiszen még saját gyíkhotelt is üzemeltettem: amikor a kis kertünkben elhatalmasodott a gyíkpopuláció, lukas téglákat halmoztam fel a sarokban, hogy zöld barátaimnak legyen hol aludni – elvégre a tel-avivi hotelek árait nem egy mezei gyík pénztárcájának szabták.

Magyarországról Izraelbe látogató utazók mindig megdöbbenéssel fogadják, hogy mi, városi izraeliek úgy élünk együtt a csótányokkal, mint a magyarok a galambokkal. Megszoktuk a jelenlétüket, és ha nem törnek világuralomra, még képesek is vagyunk együtt élni velük. Hasonlóképpen a hangyák garmadával, akiknek sokadig generációja megtanult túlélni minden házi praktikát: fittyet hánynak a kiszórt fahéjra és sütőporra, és bármikor beleássák magukat egy vákuumcsomagolású, hermetikusan zárt datolyás dobozba is. Ami a legyeket illeti: évről évre szemtelenebbé válnak: engem rendszerint ők keltenek – amiért kicsit hálás is vagyok nekik, mert még a mobilom ébresztőjénél is idegesítőbbek, így garantálják, hogy kivánszorogjak a konyhába egy kávéért.

Izrael olyannyira állatbarát, hogy bármelyik lakásban feltűnhet egy tehén méretű dán dog, vagy épp egy macska által kiköpött szőrgolyóra emlékeztető házi nyúl. A párom szüleinek van egy nyuszija, Erzsébet, aki néha gömbvillámként tűnik fel a nappaliban, nekünk pedig kínai meztelen kutyánk van – Özge a maga légies termetével, szőrtelen testével, random foltjaival, mókás bóbitájával és tizenháromévesen erősen hiányos fogazatával minden bizonnyal a legfurcsább élőlény, aki valaha felbukkant izraeli otthonokban.

Az írás az Új Kelet újság 2017 októberi számában is megjelent nyomtatásban.

Steiner Kristóf

Owner ÚjKelet | Writer 4 TimeOut IL & Cosmopoltan HU | Founder & Blogger White city Boy | Actor | Vegan Cook | International Event & Party Host
Hungaro-Israeli storyteller – films, books, magazines, travel experiences, vegan culinary adventures