Mulasztott órák és elmulasztott lehetőségek

Fotó: Salamon Sára
Fotó: Salamon Sára

Valószínűleg most is így van a diákok év végi bizonyítványában: az osztályzatok alatt az igazolt és az igazolatlan hiányzások, a mulasztott órák száma. Ezeket a mulasztott órákat esetleg pótolni lehet egy kis tanulással. Mégis jobb nem hiányozni. Régen is így volt, a mi időnkben, és így van most is. A „mulasztás” szó – Isten óvjon – komoly károkat is kifejezhet. A szakmai mulasztás, az orvosi vagy a biztonsági mulasztás például jóvátehetetlen károkat okozhat. Igyekszünk vigyázni és elővigyázatosak lenni. Miközben gondolataimat fűzöm, egy kis emlékkönyvi versike jut az eszembe: „Ha lépsz, gondold meg jól léptedet, / mert az életben visszalépni nem lehet.” Néha talán mégis?

Szóval, már beszéltünk a „mulasztott órákról”, a „mulasztásról”. De itt vannak az „elmulasztott” órák, napok, évek, alkalmak, lehetőségek. Úgy hiszem, minden ember néha magába szállva azon elmélkedik, hogy mennyi mindent mulasztott el életében. Vannak, akik úgy gondolnak az elmulasztottakra, akár a „kifutott tejre”. Nem érdemes rágódni azon, ami elmúlt. Vannak, akik saját maguk megvigasztalására alibit keresnek az elmulasztott alkalmakra, lehetőségekre. Másképpen gondolkodik ezen a húszéves, a harmincéves és megint másképp az én korombeli nagy- vagy dédmama.


– Szávtá, te vagy az első, akinek elmesélem: sikerült a tesztem a sofőrvizsgán.

Jól esett Itamár kedvessége, hogy közölte velem az örömhírt. A jó Isten óvjon mindnyájatokat úton-útfélen! – kívántam Itamárnak, aki márciusban vonult be. Azóta már egy kisfiú papája.

Hát igen, ezt az egyszerű dolgot, a sofőrvizsgát bizony elmulasztottam… Már a dédapám, Iczkovits Lipót Opel gépkocsikat árult. Édesapámnak is volt autóalkatrész-üzlete, meg benzinállomása.

Tényleg, miért nem tettem le legalább jelképesen a sofőrvizsgát? Ez megfelelt volna a családi tradíciónak. Megboldogult Gabi bátyám már 18 évesen Csepel, meg DKW motorbiciklit vezetett.

Mi, gyerekek, igazán benne voltunk az autós szakmában. A benzinszag a mai napig emlékeket kavar fel bennem.

Vagy húsz évvel ezelőtt letettem az elméleti vizsgát. Aztán jött egy nagy bánat. Úgy gondoltam, nem lesz a kezem biztos a volán mögött. Évekig csomagokkal megrakodva békességben eljutottam a 940-es busszal Jeruzsálembe, a gyerekekhez. Hát igen… Sok mindent tudnék még kifogásként felhozni. De tény: elmulasztottam.

* * *

Ötven-egynéhány évvel ezelőtt Friedmann asszony az Oktatásügyi Minisztériumból tanári állást ajánlott fel rajz- és szakmunka (melacha) oktatására. Ennyit ért az iskolai bizonyítványom, amelyet Budapesten kaptam. Az akkori gyenge ivrit tudásom sem volt akkor még akadály. Menet közben is sokan tanultak a tanítók közül. De én mégsem mentem tanítani: gyerekeket neveltem, a férjemnek
segítettem. És írtam, előadásokat tartottam a WIZO-ban, a HOH-ban – magyarul…

A héber tudásom csak lassan gyarapodott, miközben a mamától (anyósomtól) megtanultam jiddisül meg németül. Bármennyire nem szeretek eljátszani azzal, hogy ha… mégis leírom: ha akkor beugrom tanítónőnek, ma talán már héberül írnám hol jó, hol gyengébb meséimet. Nem baj…

Magyar nyelvű olvasóim szeretete, érdeklődése mindenért kárpótol. No, meg az én drága barátom, nyugodjon, Sároni Simon, aki fordításaival hozzásegített ahhoz, hogy írásaim héberül is megjelenjenek, és így gyermekeim, unokáim és persze más héberül tudók is olvashassák azokat.

Pár évvel ezelőtt egy héber irodalmi kör egyetlen magyarul beszélő tagja lettem. Jobb későn, mint soha.

A Sáj Ágnon kultúrházban rendezett héber nyelvű szerzői estemen meghatottan ültem két héber író között, akikkel mély barátságot kötöttem. Egyikük, Báruch B. Barkin, 12 éves korában, hatvan évvelezelőtt alijázott Argentínából. Gyönyörű héber meséiben még mindig ott bujkál gyerekkora, szülőhazája. Gitárjából hol bús, hol vidám spanyol dalok szólalnak meg.

Érdekes személyiség volt a klub fiatal elnöknője, Adaléna Klein, aki jól bírja a magyar nyelvet. Segített, amikor nekem kellett héberül beszélni a közönséghez. Adaléna úgy véli, hogy a stílusom hasonlít a Báruch B. Barkinéhoz. Számomra ez nagy megtiszteltetés.

Az est harmadik ünnepeltje egy vallásos asszony volt, Hefciba Lonski, aki immár az ötödik
nemzedék Jeruzsálemben. Neki nem jelent meg könyve, de mesélő készsége csodálatos.

Aprólékosan, finoman vázolva minden jelenetet, úgy adja elő novelláit, hogy aki nem látja, azt hinné: könyvből olvassa.

Mi hárman, a közönséggel egybefonódva mély barátságot kötöttünk. Egy szép est emlékével búcsúztunk. Pua S. Torán szábre előadóművésznő, Sifra Weinstock és Eszter Bár Chájim olvastak fel írásaimból. Ott voltak a nézőtéren az unokáim is. Itamár magával hozta a barátját. Mosolyogtam, hogy ne lássák a könnyeimet.

Ezek az órák kárpótolnak sok elmulasztott lehetőségért. De főleg azokra az órákra érdemes gondolni, amelyek még előttünk állnak. Hálát kell adnunk Istennek minden napért, amikor bármilyen csekély dologban is, de tevékenyen részt vállalhatunk.

Bár elszaladt felettünk az idő, mégis mindig találhatunk valamit, ami örömet okoz. Az alkotás örömét. A segítőkészség örömét. Az örömszerzés örömét. A megértést. A kompromisszumok örömét. S amit az évek folyamán meg kellett tanulnunk: megalkuvással is boldognak lenni.

Vannak nagymamák, akik úgy gondolják, ők már megtették a magukét. Lehet, hogy igazuk van. Én nem osztom ezt a véleményt. Mert mindannyiunkból kitelik még valami. Hiába gondolkodunk azon, hogy mit tehettünk volna húsz évvel ezelőtt. Most tegyük meg, amit még meg tudunk tenni. Amire húsz év múlva még büszkék lehetünk. Élünk, Istennek hála. És még mindig érünk valamit, néha sokat! Hibát csak az nem követ el, aki semmit nem tesz.

* * *

Gyermekeim és unokáim megnézték a velem készített Spielberg-interjút. Azt mondták, hogy nagy élmény és tanulság volt számukra. Kell-e ennél több? Én csak sokkal később láttam, de nem is ez a fontos. Csupán a tudat, hogy nem mulasztottam el az alkalmat, vállalkoztam a nehéz feladatra. Istennek hála… Egy csipetnyi visszajött az elmulasztottakból…

Most pedig hadd kívánjam magamnak, olvasóimnak, barátaimnak, nagy- és dédmamatársaimnak, hogy legyenek képesek kihasználni hasznosan az ajándék éveiket, a magunk és társaink örömére, legyen meg hozzá a Teremtő segítsége.