4 rejtett kincs Jeruzsálem környékén

Haladjunk időrendben, a nagyon régmúlt felől. Sőt még annál is régebbről, az Avsalom cseppkőbarlangból. Vannak benne cseppkövek, amelyek háromszázezer éve keletkeztek, de mivel a Biblia szerint a világ teremtésétől számított 5778-at írjuk, a vallásosok érzékenységére való tekintettel, az erről szóló információt eltávolították.

Legyen tehát elég nekünk annyi, hogy régen csöppent az első vízcsepp a mészkőre. Ezek a cseppecskék aztán egyenként mikroszkopikus nyomot hagyva lassacskán létrehozták a világ egyik legkisebb, de leggazdagabb cseppkőbarlangját. És még egy leg: ez a világ legtöbbet kutatott barlangja is, naná, Izraelben van, ahol csúcsokat dönget a tudósok és a disszertációk száma.

Régiesen hangzó neve ne tévesszen meg senkit, nincs benne semmi bibliai. Eleink nem ismerhették, mert évmilliók óta – akarom mondani nagyon régóta – zárva volt, csak a vízcseppecskék szivárogtak befelé csendesen. Véletlenül fedezték fel 1968-ban, amikor a közeli mészkőbányában robbantottak. Avsalom Sohámról, egy súlyos sebesülésébe négy év után belehalt kommandósról nevezték el.

Avsalom a szajeret matkalban, a közvetlenül a vezérkari főnök alá tartozó elit kommandóban szolgált. (Ebben katonáskodott Benjámin Netanjahu is, és ennek a vezetőjeként vesztette életét bátyja, Joni Netanjahu az entebbei akcióban.)

Tömegközlekedés nem visz a barlanghoz, de a Bét Semest Jeruzsálemmel összekötő vicinális, a 182-es busz megáll viszonylag közel. Kérdezzük meg bátran a sofőrt, hol kell leszállni: Izraelben mindenki mindent tud, és imád útbaigazítani, sajnos még akkor is, ha elképzelése sincs a helyes válaszról.

A barlangba csak belépővel engednek be, és muszáj a helyi idegenvezetővel tartani. Ő egyben afelett is őrködik, hogy hozzá ne érjünk a cseppkövekhez, és hogy ne fényképezzünk vakuval. Szerencsére a bejárattól balra van egy cseppkősimogató, azt bátran tapogathatjuk. Kint akár fázunk, akár megsülünk, a barlangban mindig 23 fok vár minket, s ezért különösen ajánlott a nyári kánikulában, vagy télen, ha átfagytunk a néha tíz fok alatti rettenetes hidegben.

A napfényre kerülve folytassuk a kirándulást Ejn Karem felé, Szatafba. Itt is rejtett csodák várnak ránk, pedig itt nincs is titkos sziklabarlang. Ezek a csodák  az orrunk előtt vannak, minden nap beleütközhetünk, csak szem kell hozzá. Szatafban a mezőgazdaság kialakulását, emberré válásunk titkát leshetjük meg.

A jeruzsálemi hegység vízzáró sziklarétege fölött ugyanis vizet áteresztő kövek bújnak meg, amelyek tövében forrás fakadt, már hatezer évvel ezelőtt lehetővé téve a letelepedést, és a természetes teraszokon a föld megművelését. Később persze az ember is tovább építette, szépítgette a teraszokat, és csatornákat vájt a forrásvíznek, hogy a megfelelő földekhez jussanak a megfelelő időkben. Hétköznapi csodák ezek, de legalább akkora lépést jelentettek az emberiség életében, mint a holdra lépés egykoron.

És persze mindezt leírja a Biblia, sőt részletesen bemutatja még a korabeli eszközöket is. A tudást a vallás segítségével is továbbadták, például Ézsaiás szövegének tanulásával 28, 23-29: „Figyeljetek, halljátok meg szavamat, ügyeljetek, halljátok meg beszédemet! Mindig csak szánt a szántóvető, ha vetni akar? Csak barázdálja és boronálja földjét? Nem úgy van-e, hogy ha elegyengette felszínét, kaprot hint vagy köményt szór, vagy vet sorban búzát vagy árpát a kijelölt földbe és tönkölyt a szélére? Így szoktatta őt rendre, erre tanította Istene. Mert nem cséplőszánnal csépelik a kaprot, és nem cséplőhengerrel nyomtatják a köményt, hanem bottal verik ki a kaprot, és pálcával a köményt. Talán szétzúzzák a kenyérgabonát? Nem csépelik azt vég nélkül; ha ráhajt is az ember cséplőhengerével és lovaival, mégsem zúzza szét. Ez is a Seregek Urától származik. Csodálatos a terve, hatalmasan hajtja végre.”

Szatafban mindig éltek az ókor óta, legutóbb egy arab falu lakói, akik 1948-ban elmenekültek. Észak-afrikai otthonukból mindent hátrahagyva menekülni kényszerült zsidók vették át a helyüket. A huszadik század közepén mostohának számító körülmények elől lassacskán beköltöztek Jeruzsálembe, és üresen maradtak az épületek. Manapság Szataf kirándulóhely, ahol mindenki megértheti az élelem termelésének ősi módját, és persze sétálhat is egy nagyot a jó levegőn.

Ide nincs belépődíj, és a 183-as, minden nagyobb fánál megálló buszjárattal lehet megközelíteni, ha valaki öngyilkos módon tömegközlekedni kénytelen Izraelben.

Szataf után Belmontba utazunk, tovább közeledünk az időben napjaink felé. Semmi sem az, aminek látszik, ugye? Az Avsalom-barlang és Szataf ártatlan hegyoldalnak álcázták magukat, Tel Tzuba, vagyis Belmont pedig ókori romnak próbálja eladni magát, de hiába.

Itt is arab falu volt 48-ig, ahol azt mesélték, hogy az ókori Modiin, a makkabeusok falvának romjait rejti a vidék, pedig sajnos ebből egy szó sem igaz. Pedig nem ők találták ki, hanem náluk jóval korábban, a várat valójában felépítő keresztesek a 11. században.

Történt egykor, hogy az európai hagyományok szellemében csinos kis erődítményt rittyentettek erre a stratégiai okból nagyon fontos dombra, amely az akkori kikötő, Jaffó és Jeruzsálem között félúton feküdt, és ahonnan kiválóan ellenőrizni lehetett a vidéket. Igen ám, de a keresztény zarándokok meg a keresztes lovagok csak úgy nem mentek éppen arrafelé, hogy fizessenek a koszt-kvártélyért. Ehhez kellett a körítés, vagyis az ókori Modiin mítosza. Ezt utoljára Edward Robinson régészkedő tudós vette komolyan a tizenkilencedik század közepén, de minden később erre tévedt szakember azonnal kiszúrta, hogy bizony alig ezerévesek a kövek…

A kereszteseknek nagy szükségük volt a szállóvendégekre, mert apadoztak az Európából küldött pénzforrások, és megpróbáltak önfenntartásukat garantáló üzletet indítani, ma úgy mondanánk, airbnb-zni kezdtek. Csáberőnek kitalálták a makkabeusokat, róluk mindenki hallott, és ki tudja miféle köveket mutogattak a környéken, az se baj, ha fake, ha meg lehet élni belőle.

Ettől még érdekes kirándulást tehetünk a romok között, és ha nem lennénk annyira elkényeztetve a két-háromezer éves maradványokkal, akkor jobban megbecsülnénk ezt a fiatalka Belmontot is. Kibbutz Tzubában szálljunk le a 183-asról, ha merészen busszal közelítjük meg, és onnan sétáljunk ki a faluszélre az elhagyott dombocskához.

Hosszú a nap, sötétedés előtt belefér még egy Jeruzsálem-környéki csoda, mégpedig egy műalkotás, egy méltatlanul alig ismert, pedig igazán jelentős és monumentális szobor. Ha már a környéken járunk, érdemes megnézni Natan Jakov Rapoport nagyszabású holokauszt-emlékművét is. Gyalogosan ehhez is a 183-as busszal juthatunk közel Ksalon faluban leszállva.

Az áldozatok emlékére hatmillió fát ültettek itt a mártírok erdejében, ahol egy tisztáson hatalmas emlékműbe ütközünk, melynek címe Megilat haes, vagyis a Tűz tekercse. Szerényen megbúvik az őt rejtő erdőben, pedig jobb sorsra érdemes.

Izraelben a háború után eleinte tabutéma volt a túlélők sorsa, múltja. Maguk is szégyellték megpróbáltatásaikat, hiszen ha megszólalnak, még a fejükhöz vágják, miért hagyták, hogy birkaként vigyék őket a vágóhídra. Az Eichmann-per 1961-ben változást hozott, amely lassacskán szinte ellenhullámot indított el. Egyre többen érezték úgy, hogy el kell mondaniuk, s a hetvenes években sorra-másra születtek az emlékművek.

Ezt az erdei szobrot 1972-ben avatták fel. A jobboldali tekercs a holokauszt képeit eleveníti fel, a baloldali pedig az újjászületést, a túlélők újrakezdését Izraelben. Érdemes kiszállni a kocsiból, végigböngészni, megérteni a lengyel zsidó Natan Rapoport gondolatait.

És közben arra is gondolhatunk, micsoda abszurd kép ez: itt állunk a természet, egy erdő közepén, ahová az urbánus ethosz egyik legfőbb jelképét, egy hatalmas köztéri szobrot helyeztek el egy iszonyatos történelmi dráma emlékezetére.

Welcome to Israel, felejtsük el a kivonulást a természetbe.

Legalábbis a jövő hétig, az Izraelinfo következő turista-hetiszakaszáig.

Fleischer Ferenc

Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…