Izraelinfo Hírszüret – Péntek

Hotovely: Az amerikai zsidók nem küldik a gyerekeiket harcolni, ezek az emberek nem akarnak a Siratófalhoz látogatni

Az izraeli kormány és az amerikai zsidóság közötti válság közepette (a Nyugati falnál tiltott reform-imádkozás, és a betérések ultra-ortodoxok monopóliumának megőrzése miatt), Tzipi Hotovely helyettes külügyminiszter, akinek pont az lenne a dolga, hogy áthidalja a felek közötti egyre növekvő szakadékot, egy kijelentésével vérig sértette a nem ortodox amerikai zsidókat. Az i24NEWS-nek adott interjúban szerdán Hotovely többek között azt mondta, hogy az amerikai zsidók túl kényelmes életet élnek, nem küldik a gyerekeiket katonai szolgálatra, és fogalmuk sincs hogy milyen az, mikor rakétatámadásnak vannak kitéve. Az amerikai zsidó közösség vezetői “lenyűgöző tudatlanságnak nevezték és határozottan és felháborodva elítélték szavait, és kifejezték értetlenségüket, hogy miként lehetséges, hogy egy ennyire alkalmatlan személy ilyen posztot töltsön be. Ennek nyomán Netanjahu elhatárolódott Hotovelytől kijelentve, hogy ez nem a hivatalos Izrael álláspontja, és azzal fenyegetőzött, hogy leváltja a helyettes miniszternőt. Később Hotovely magyarázkodásra kényszerült, és elnézést kért az izraeli hadseregben szolgálatot teljesítő amerikai katonáktól.

A Likud menesztette Begint egy parlamenti testületből

Benny Begin likudos parlamenti képviselőt, Menachem Begin korábbi miniszterelnök fiát pártja megfosztotta a kneszet belügyekkel foglalkozó bizottsági helyétől, miután nemtetszését fejezte ki azon törvényjavaslattal szemben, amely a nyomozások lezárásakor megtiltaná a rendőrségnek, hogy tájékoztassa az ügyészeket a vádemelés indokoltságáról. Begin azt is javasolta, hogy a tervezett törvényt csak jövőben elindított eljárásokra alkalmazzák, hogy a Netanjahu miniszterelnök ellen folytatott vizsgálatokat befejezhessék. A törvény sokak szerint a Likudos törvényhozók kísérlete Netanjahu védelme érdekében.

Jáir Lapid, a Yesh Atid vezetője azt nyilatkozta a katonai rádiónak, hogy felajánlja Beginnek a pártja helyét a kneszet belügyi bizottságában.

Forgalomba kerültek az új 20 és 100 sékel értékű bankjegyek

Karnit Flug, az Izraeli Nemzeti Bank elnöke szerdán Reuven Rivlin államelnök jeruzsálemi rezidenciáján mutatta be az új 20 és 100 sékel értékű bankjegyeket, tegnaptól pedig a bankautomatákból már mi is hozzájuthatunk. A vöröses színű 20 sékeles címleten Rachel, a költőnő portréja látható, a narancssárga színű 100 sékeles bankjegyet pedig Lea Goldberg költőnő díszíti. Mióta a kilencvenes években kivonták a forgalomból a Golda Meir portréját ábrázoló 10 sékeles címletetet, ezek az először nőket ábrázoló bankjegyek.

Az 50 sékeles címlet Shaul Tchernichovsky héber költőt ábrázolja, míg a 200 sékelesen Nathan Alterman író, költő és újságíró portréja található.

A jelenleg forgalomban lévő bankjegyek a néhány évig tartó fokozatos kivonásukig továbbra is használhatók.
A bankelnök az első bankjegyet használja a piacon: https://www.youtube.com/watch?v=IhbsViqUhJw

Baromfiürülék lehet a jövő fűtőanyaga

Izraeli kutatók szilárd fűtőanyaggá alakították a szárnyasok ürülékét. Az eljárásnak több környezetbarát előnye is van. „A szárnyasok ürüléke terhet jelent a környezetnek és kórokozókat is tartalmaz. A kezelés megoldja ezeket a problémákat. A hulladékból alternatív energiaforrás lesz” – fejtette ki Amir Gross, a Beér-Seva-i Ben Gurion Egyetem (BGU) munkatársa. Összességében több energia keletkezik, mint amennyit az eljárás igényel. Az alternatív energiaforrás előállításával mérsékelhető az üvegházhatású gázok kibocsátása. (Izraelinfo)

Történelmi mélyponton az izraeli labdarúgó válogatott

Megjelent a FIFA év végi ranglistája, amelyen a nemzeti labdarúgó válogatottakat sorolják be a teljesítményük alapján. A listán Izrael 16 helyet csúszott vissza, így a nem éppen előkelő 98. helyen zárja az évet. Külön fájdalom az izraeli focirajongóknak, hogy a válogatottat még Palesztina is megelőzi, amely a 82. helyen szerepel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ranglistáján. A jelenlegi helyezés a leggyengébb, amelyet az izraeli válogatott el tudott érni, miután a ’90-es évek elején az európai szövetséghez, az UEFA-hoz csatlakozott. Tavaly például Izrael a 66. volt, az eddigi legjobb eredményt pedig 2008-ban érték el az izraeliek, akkor a 18. helyre lettek rangsorolva.

Az izraeli válogatott idei eredményei: a hét legutóbbi mérkőzésükből ötöt elvesztettek, egy döntetlent sikerült kicsikarni hazai pályán a nem túl acélos Moldovától, és csupán a világ egyik leggyengébb válogatottjának számító Lichtensteint sikerült nagy nehezen, 1-0-ra legyőzni. A válogatott nehéz helyzetét jól mutatja, hogy jelenleg még szövetségi kapitánya sincs a csapatnak. A sportért felelős miniszter, Miri Regev pedig egy szakértői bizottság felállításával próbálná megoldani a válságot. A jövő tehát nem igazán nevezhető biztatónak.
A válogatottal ellentétben az izraeli klubcsapatok azért nem állnak annyira rosszul, jelenleg is két izraeli csapat játszik a második legrangosabbnak számító Európa-ligában. (Kibic)