Véget ért a kormányválság
Benjámin Netanjahu miniszterelnök megegyezett a harediekkel Jákov Licman ultraortodox egészségügyi miniszterrel, az Egyesült Tóra párt és a Sasz vezetőivel vasárnap. A néhány napos válság a felszínen a szombat körüli status quo, vagyis a régi szokásjog fenntartásáról szólt, de úgy tűnik valójában a guri rebbe és az izraeli alkotmányosságot védő legfelsőbb bíróság között zajlott. A megállapodás alapján a kormány egy törvényjavaslatot fog beterjeszteni a status quo védelmében, amely szerint a boltok továbbra is nyitva lehetnek szombaton Tel-Avivban, folyhatnak karbantartó munkálatok a vasútnál is, sőt még a focimeccseket is lejátszhatják, ahogy eddig a szent pihenőnapon. Cserébe benyújtanak egy módosítást az alaptörvényhez, amely megengedi, hogy Licman miniszterhelyettesként lássa el a miniszteri feladatokat az egészségügyi tárca élén. Ez korábban is így volt, amíg az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság közbe nem lépett, kijelentve, hogy ellentétes az alaptörvényekkel, vagy vállalja a miniszteri tárcát, vagy lemond. Licman haredi pártja azért nem akar miniszteri, hanem csak helyettesi címet viselni, mert nem ismerik el Izraelt, hiszen csak a Messiás hozhatja el a zsidók államát.
Mélyrepül a Likud
A tízes tévécsatorna vasárnap ismertetett közvéleménykutatása szerint tovább csökkent Netanjahu pártjának, a Likudnak a népszerűsége, jelenleg fej-fej mellett halad Jaír Lapid Yesh Atid (Van Jövő) pártjával. A jobbközép Likud újabb parlamenti székeket vesztett a múlt hónap óta – már ha most tartanák a választásokat –, jelenleg 24 parlamenti helyet jósolnak nekik a kneszetben harminc helyett, éppen annyit, mint Lapidéknak. Ez egyben megmagyarázhatja azt a feltűnő sietséget és óriási erőbedobást, amellyel a kormányfő az utóbbi napokban mindent elkövetett a koalíciós válság megoldására, hogy ne (most) írjanak ki választásokat a kormány felbomlása miatt.
Amír Gutman reloaded
Az Ichilov kórház szóvivője bejelentette, hogy igenis rákos volt Amír Gutman, de a boncolásnál már nem lehetett látni a meggyógyított betegséget. Ezzel újabb fordulat történt a nyáron tengerbe fulladt népszerű zenész történetében. Néhány hete az derült ki, hogy halála után kábítószert találtak testében, és talán azért, és nem a kemoterápia utóhatása miatt volt gyenge, és nem tudott megbirkózni a hullámokkal. Korábban amerikai orvosok – még életében, több hónapos vérrák elleni kezelés után – arra a következtetésre jutottak, hogy az Ichilov orvosai tévedtek, és nem is rákos, hanem Kikuchi betegsége van. Előzőleg egész Izrael drukkolt felépüléséért súlyos betegségéből, amely éppen a legendás Hi-FIVE nevű helyi popegyüttes visszatérő koncertjére készült. Amír Gutman melegházasságban élt párjával és közösen nevelték kisfiukat, s a család nem fogadja el, és az Ichilov újabb hibás lépésének tekinti véleményüket.