Izrael, Szaúd-Arábia és Egyiptom nyomást gyakorolt az Egyesült Államokra egy Irán elleni bombázás érdekében
John Kerry korábbi amerikai külügyminiszter szerint Izrael, Szaúd-Arábia és Egyiptom sürgette az Egyesült Államokat, hogy bombázzák Iránt, mielőtt aláírják a nukleáris megállapodást 2015-ben. Egy washingtoni találkozón Kerry elmondta, hogy sokszor találkozott Abdullah szaúd-arábiai királlyal, Hosni Mubarak egyiptomi elnökkel és Benjamin Netanyahu miniszterelnökkel, és azt mondta: „Mindegyik külön-külön azt mondta nekem, hogy “Irán bombázása az egyetlen dolog, amit az irániak értenek”. Kerry hozzátette, hogy Netanyahu “nagyon lelkesedett” az ötlettől.
Izrael-ellenessége miatt bojkottálják a német rádiók Roger Waters koncertjét
Nem közvetíti a német közmédia több regionális rádiója Roger Waters, a Pink Floyd együttes korábbi frontemberének júniusi berlini koncertjeit, mivel antiszemitizmussal vádolták meg az Izrael elleni bojkottra való felszólítása miatt. Ahogy közleményükben kifejtették: világos üzenetet akarnak küldeni ezzel a lépéssel a berlini és a brandenburgi zsidó közösségnek.
Waters 1965 és 1985 között volt a Pink Floyd sztárja. Számos alkalommal szólított fel fellépései során az Izrael elleni bojkottra, előfordult, hogy Dávid-csillagos, disznó alakú léggömb is szerepelt koncertjein. A bojkottért és szankciókért folytatott kampányával azt akarja elérni, hogy Izrael változtasson a palesztinokkal kapcsolatos politikáján.
Waters a Nyugat-Európában viszonylag széles körben támogatott BDS-mozgalom (Boycott, Divestment and Sanctions) támogatója, mely az izraeli áruk bojkottjával, az Izraelbe szánt befektetések elleni fellépéssel és az állam elleni szankciók melletti lobbizással akarja elérni a palesztinokkal szembeni bánásmód javulását. A mozgalom nem antiszemita, hanem Izrael-ellenes, de azért kétségtelenül előfordul, hogy az Izrael politikájával szembeni ellenérzések összecsúsznak a zsidógyűlölettel.
Marek Lieberberg koncertszervező nevetségesnek nevezte az ARD-adók magatartását. Hangsúlyozta, hogy bár holokauszttúlélők gyermekeként ő maga is elutasítja Waters nézeteit, azokat magánvéleménynek tekinti, és mint ilyet szerinte tiszteletben kell tartani.
Maga a koncert azért nagy durranás, mert Waters 1990 júliusában – egy sor sztárvendéggel megerősítve – a két Berlin közti egykori senkiföldjén adta elő a The Wall teljes anyagát. (MTI)
Donald Trump “komolyan tervezi” az izraeli amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezését
Donald Trump amerikai elnök valóban “komolyan tervezi” az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe – mondta Mike Pence amerikai alelnök egy, New York Queens negyedének szépművészeti múzeumában diplomaták és amerikai zsidó szervezetek képviselőinek részvételével tartott rendezvényen.
Az alelnök az Izrael Állam létrehozásához vezető ENSZ-határozat elfogadásának hetvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen mondott beszédet.
Mike Pence megfogalmazásában Donald Trump “komolyan tanulmányozza, hogy mikor és hogyan helyezze át az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe”. (Izraelinfo)
Meztelen táncosoknak nem jár állami támogatás
Izraelben idén harmadjára fordult elő, hogy egy művészeti fesztivál megrendezését a hatóságok ha nem is közvetlenül, de közvetve mindenképpen meg akarják nehezíteni. Az indoklás minden esetben ugyanaz: ha pucér testeket mutogatnak, az nem művészet, így állami támogatás sem jár hozzá. A legutóbbi esetben ez egy fesztivál három előadását érintette, ezeket nyilvánította az ország kultuszminisztere, Miri Regev nem kívánatosnak.
A fesztivál programfüzetében a rendezők állami nyomásra kénytelenek voltak három előadáshoz is megjegyzést fűzni, miszerint mindháromban részleges vagy teljes meztelenség látható, amit a kulturális minisztérium és a helyi önkormányzat nem támogat. Mindezt annak ellenére kellett megtenniük a szervezőknek, hogy az izraeli legfelsőbb ügyész helyettesének állásfoglalása szerint az ilyen kitétel és megkülönböztetés törvényellenes. (Index)