Aveva Music

Bevallom őszintén, az etióp zenét nem akkor szerettem meg, mikor a befogadóközpontban fél éven át négy emeletnyi etióp lakott alattunk, és légkondi hiányában nyitott ablaknál hallgattak zenét. Mind egyszerre.

Addisz Abeba aranykorát, a ’60-as, ’70-es évek jazz muzsikáját régóta jól ismerem és szeretem. Mahmoud Ahmed, Getatchew Mekurya, Alemayehu Eshete, Teshome Meteku olyan sztárok voltak, akiket, ha nem egy popbiznisztől elszigetelt afrikai országban születnek, talán az amerikai jazz sztárjaival emlegetnénk egy sorban. Az etióp népzene is régóta izgat. Nem az a hang, ami az európai ember fejében Afrika, de a közeli arab kultúra hatása sem érződik rajta. Rejtélyes, meditatív is, eksztatikus is. Mi került át mindebből Izraelbe az etióp alijával? Izgatottan vártam a találkozást.

A buszpályaudvar melletti etióp CD-bolt kínálatát már ismertem (sajnos azóta bezárt). Golán Tibi barátom hívott, hogy jöjjek, fellép egy etióp bandában.

Ez volt a Tezeta Ensemble. Amhara nyelven nosztalgiát jelent a nevük, ehhez képest friss, pörgős este volt. És most jön csak az ajánlat!

A Confederation House-ban, Jeruzsálemben, egymást érik a fesztiválok. Most volt az Oud Fesztivál – egy hétig a Közel- és Közép-Kelet kedvenc húros hangszere szólt -, és hamarosan, december 7. és 13. között itt a Hullegeb Művészeti Fesztivál, amely az izraeli etióp kultúra szemléje. Amhara nyelvű színházi előadások, tánc, és persze zene. A házigazdák az ismerőseim lesznek, a Tezeta Ensemble, középpontban Abate Berihun szaxofonossal. Fantasztikus egyéniség! Hangszerén nagy erővel szólal meg a folklór érdes hangja éppen úgy, mint a jazz bársonya, vagy a blues sikolyai. Három koncert szólistájaként is fellép majd. Az ő fomációja kíséri majd az etiópiai vendégsztár, Getish Mamo koncertjét is.

Rajtuk kívül fellép még többek között az Aveva Desse & Band, a Ground Heights és a Strong Black Coffee is.

Itt elérhető a részletes program:
https://www.confederationhouse.org/en/
Izraeli Etióp Művészeti Fesztivál Jeruzsálemben

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.