Trump elismeri Jeruzsálemet?

Izraeli idő szerint este nyolc órakor Donald Trump amerikai elnök várhatóan bejelenti, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és azt is közli, hogy utasítást adott az amerikai külügyminisztériumnak: kezdjék kidolgozni az izraeli amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetésének tervét. Trump azonban valószínűleg még egyszer aláírja a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésének elhalasztását, logisztikai megfontolásokból. A Fehér Ház tisztviselői azt is közölték, Trump mai beszédében hangsúlyozza majd, hogy támogatja a békefolyamatot és a kétállami megoldást az izraeli-palesztin konfliktus megoldására.

Este Trump telefonbeszélgetés során tájékoztatta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, tárgyalt, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel és Abdullah jordán királlyal is.

Az EU legtöbb külügyminisztere aggodalmának adott hangot az amerikai lépéssel kapcsolatban: a német külügyminiszter, Sigmar Gabriel szerint “nagyon veszélyes következményei lennének” ennek. Mint mondta, valószínűleg ez az izraeli-palesztin konfliktust nem csillapítja, hanem ismételten felizzítja majd.

Közben Jordánia az Arab Liga  és az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) ülésének sürgős összehívását tervezi szombatra és vasárnapra, Erdogan török elnök a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegetőzött, Mahmúd Abbász palesztin elnök felszólította a pápát, valamint Oroszországot, Franciaországot, továbbá  Jordániát, hogy lépjenek fel Donald Trump amerikai elnök szándéka ellen. A Hamász iszlamista palesztin szervezet pedig arra figyelmeztetett, hogy Donald Trump szándékának kinyilvánításával “mindent tiltott vonalat” átlépett, a Fatah pedig három napos “dühös” zavargásokat jelentett be.

Izrael felkészül egy várható eszkalációra Jeruzsálemben és Ciszjordániában, a katonaság egységeit fokozatos bevetésre készítik fel az esetleges zavargások kezelésére. A legérzékenyebb helyzet pénteken, a muzulmánok imanapján várható.

Izraelinfo logo

Itt a tél

Ma Izrael-szerte esőzés lesz amit erős, akár 70 km/óra sebességget is elérő szél kísér. A Hermon hegyein havazás is várható, a Földközi-tenger hullámai az öt métert is elérik. A meteorológiai hivatal figyelmeztet, hogy a sok eső miatt a Holt-tenger és a Judea sivatagi környékén árhullám vonul le.

Izraelinfo logo

“Városok Ligája” – hol vonulnak be a legtöbben?

Az IDF, az Izraeli Védelmi Erők munkaerő-személyzeti osztálya (AKA) honlapján idén is közzétette azoknak a városoknak és megyei önkormányzatoknak a listáját, akik élen járnak a sorköteles katonai szolgálat teljesítésében. A bemutatott adatok az 1996-ban születettekre vonatkoznak, ezek többsége 2014-ben vonult be és idén szabadult a katonai szolgálat alól. Érdekes képet nyújt ez a – kizárólag első 20 helyet bemutató rangsor – mert az is kiderül belőle, hogy sem az izraeli nagyvárosok, sem a ciszjordániai önkormányzatok nem értek el jó helyezést. A gimnáziumok listáját magasan a vallásos gimnáziumok vezetik (az egyetlen haifai Reálgimnázium kivételével).

A városok listáját a fiúknál Givat Smuel és Modiin-Makkabim-Reut vezeti (89.4%), őket Nesz Ciona (85.3%)és Rosh Ain követi. A lányoknál Nes Ciona, Hod Hasaron, Givatajim és Kiryat Ono városaiban a legmagasabb a bevonulók száma.