Izrael legalább tíz országgal már tárgyalásokat folytat annak lehetőségéről, hogy az Egyesült Államok példáját követve a nagykövetségüket Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezzék át. Amit eddig láttunk, az csak a kezdet volt, mondta Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettes egy rádióinterjúban.
Donald Trump amerikai elnök december 6-án bejelentett döntése arról, hogy ezentúl Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és oda költözteti át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból, hasonló lépések hullámát fogja beindítani – tette hozzá a külügyminiszter-helyettes.
Elsőként Guatemala követte Washington példáját: a közép-amerikai ország vasárnap jelentette be, hogy áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe. Guatemala azon hét ország egyike volt, amely nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett az ENSZ-közgyűlés múlt heti rendkívüli ülésén tartott voksoláson a Jeruzsálem státuszára vonatkozó amerikai döntést elítélő határozattervezetről.
Az izraeli rádió értesülése szerint Izrael Romániával, Hondurasszal, a Fülöp-szigetekkel és Dél-Szudánnal folytat egyeztetéseket a nagykövetségük Jeruzsálembe helyezéséről. Konkrét részleteket ezekről a tárgyalásokról még nem lehet tudni.