Tagadta az egyiptomi kormány vasárnap a The New York Times című amerikai lap értesülését, miszerint hallgatólagosan elfogadta a washingtoni kormányzat arról szóló döntését, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként.
„Helytelen, hogy egy ilyen tekintélyes újság ehhez hasonló ‘vádakat’ tesz közzé” – írta közleményében az egyiptomi kormány sajtószolgálata vasárnap.
A The New York Times előző nap arról írt: az egyiptomi titkosszolgálat egyik tisztje telefonbeszélgetésekben arra kért három televíziós műsorvezetőt és egy színésznőt, győzzék meg nézőiket, hogy fogadják el Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését. A lap állítása a telefonbeszélgetésekből származó részletekre támaszkodik, amelyek a birtokába kerültek, és arról is írt, hogy Egyiptomnak nem áll érdekében vitába kerülni Izraellel. A tisztet idézve úgy folytatták, hogy a palesztinoknak be kellene érniük Rámalláh-val. Amennyiben Rámalláh lenne a palesztinok fővárosa, véget érne a háborúskodás, és nem lenne több halott, „mi e mellett döntenénk” – mondta állítólag a tiszt az egyik telefonbeszélgetésben.
Az egyiptomi vezetés hivatalosan elítélte Donald Trump december eleji bejelentését Jeruzsálemről. A kairói kormány sajtószolgálata rámutatott: a The New York Times semmilyen bizonyítékkal nem szolgált arról, hogy az általa idézett titkosszolgálati tiszt egyáltalán létezik-e.