Netanjahu Indiában fegyverüzletet próbál nyélbe ütni
Benjámin Netanjahu ötnapos hivatalos látogatáson vesz részt Indiában, ami vasárnap vette kezdetét. A találkozó célja elsősorban a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fellendítése, de az indiaiak valószínűleg fegyvereket is fognak vásárolni Izraeltől. Bár az indiai kormány visszautasított egy 500 millió dolláros szerződést az izraeli Rafael fegyvergyártó céggel, most úgy tűnik, hogy mégis sor kerülhet az üzletre.
Netanjahu egy Újdelhiben tartott konferencián kijelentette, hogy az olyan demokráciáknak, mint Izrael és India össze kell fogniuk az iszlám radikális változata ellen. Szerinte csak a demokráciák képesek megvédeni az emberi jogokat a nemzetközi közösségen belül.
A miniszterelnök hozzátette: a radikális iszlám megkérdőjelezi a modernitást, annak érdekében, hogy biztosítsák a jövőjüket a demokráciáknak össze kell fogniuk.
Reméli, hogy ebben a kérdésben partnerre talál Indiában, ennek érdekében pedig el kell mélyíteni Jeruzsálem és Újdelhi kapcsolatát, amit a gazdasági, diplomáciai és katonai együttműködés fokozásával lehet elérni.
Utoljára 2003-ban járt izraeli kormányfő Újdelhiben, azt a látogatást egy terrortámadás miatt viszont meg kellett szakítani. Narendra Modi indiai miniszterelnök a tavaly utazott először Izraelbe.
Az USA visszatartja a palesztinoknak szánt segély több mint felét
Az Egyesült Államok kedden jelentette be, hogy abból a 125 millió dollárból, amit az ENSZ segélyezéssel foglalkozó ügynökségének utaltak volna át, hogy ebből a palesztin területeken élőkön segítsenek, végül csak 60 millió dollárt utalnak át. 65 millió dollárt egyelőre visszatartanak, további megfontolás okán.
Donald Trump már korábban jelezte, hogy az USA megvonhatja a palesztinok segélyét, ha a palesztin vezetők nem lesznek hajlandóak részt venni a béketárgyalásokban Izraellel. Márpedig lehetett tudni, hogy nem lesznek majd hajlandóak: amikor Trump bejelentette, hogy részéről az USA mostantól Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, az arab vezetők jelezték, hogy nem hisznek többé abban, hogy az USA pártatlan közvetítő lehetne a tárgyalások során, és a jövőben nem vesznek részt ezeken.
Az amerikai hozzájárul a palesztinoknak juttatott ENSZ-segély közel 30 százalékát tette ki. 2016-ban a második legnagyobb donor EU kevesebb mint a felét rakta be az alapba, mint az USA.
Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap élesen támadta Trump közel-keleti politikáját, és ekkor jelezte, hogy nem fognak elfogadni semmiféle béketervet, amit az amerikaiak tesznek le az asztalra.
Trump korábban már jelezte, hogy úgy érzik, az USA nem kap kellő tiszteletet és elismerést a segélyért, amit biztosít, ezért a segélyezési eljárások átszervezésére van szükség. (Izraelinfo)
Más parkolójában parkoltál? Pénzbírságot fogsz kapni
Nemsokára többszáz sékeles bírságot fognak kapni azok a járművezetők, akik más parkolójában parkolnak. Eddig a parkoló tulajdonosa annyit tehetett, hogy felhívja a rendőrséget, de a kiérkező rendőrnek semmilyen hatásköre nem volt a magánterület megsértőjével szemben intézkedni.
Gilad Erdan közbiztonsági miniszter Yisrael Katz közlekedési miniszterhez fordult egy új rendelet meghozatalára: a rendőröknek felhatalmazást kapnak arra, hogy pénzbírságot adjanak azoknak a járművezetőknek, akik más parkolóhelyén parkolnak. Később az önkormányzati ellenőrökre is kiterjesztik a bírságolásra szóló jogot.
A magánterület megsértésének megakadályozására irányuló kísérleten túl a rendelet célja a rendőrségre nehezedő teher csökkentése is: csak tavaly csak 90 000 panasz érkezett a rendőrséghez, átlagosan 250 hívás naponta.
Jeruzsálem-szindrómája lehet az izraeli sivatagban eltűnt brit férfinak
Az izraeli hatóságok keresőakciót indítottak a 29 éves Oliver McAfee után, miközben szakértők attól tartanak, hogy a brit férfi Jeruzsálem-szindrómában szenvedhet. Az ezzel a ritka mentális állapottal küzdők azt gondolják magukról, hogy próféták vagy egyéb bibliai szereplők.
A mélyen keresztény férfit utoljára november 21-én látták kerékpározva az Izrael déli részén fekvő Mitzpe Ramon városa mellett. Túrázók idén januárban akadtak rá a tárcájára, a tabletjére, biciklijére és egyéb személyes holmijaira. Ezután indult meg a kutatás a Negev-sivatagban drónok és kutyák bevetésével, ennek eredményeként pedig többek között bibliai idézeteket tartalmazó kézzel írt lapokat és egy kövek alá berakott bibliát, valamint egy kövekből kirakott, kör alakú kijelölt területet is felfedeztek, ami leginkább imahelyként szolgálhatott a feltételezés szerint.
De sem Ollie, sem az útlevele nem került még elő, közölték ezt a kutatást követő barátai. Ebből sejteni lehet, hogy a férfi még mindig Izraelben lehet, és nem lépte még át a határt. Az Essexben élő férfinak a tervek szerint december elején kellett volna hazatérnie. (444)