A Davos-i Világgazdasági Fórumról hazatérő ellenzéki vezér, Isaac Herzog szerint hibás az a Netanjahu által is támogatott amerikai álláspont, amely a palesztinok térdre kényszerítésével szeretné elérni az izraeli-palesztin kapcsolatok normalizálódását. A Munkapárt egykori vezetője, a Times of Israel újságírójának nyilatkozva arról beszélt, a támogatások megvonásával és a nyílt színi konfrontációval csak nő az elégedetlenkedők száma és a szunnita szélsőséges szervezetek támogatottsága a palesztinok között. Ezt látszik igazolni egy múlt hétvégén megjelent felmérés is, amely szerint a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elfogadó december 6-i Trump-i nyilatkozat óta, izraeli és palesztin oldalról egyaránt csökkent a bizalom, és a hit az ügyek békés rendezésében.
Lengyelország és a Holokauszt – nincs lengyel felelősség?
Izrael felszólította szombaton Lengyelországot, hogy módosítsa azt a törvényt, amely megtiltja, hogy bárki is Lengyelország felelősségét említse a nácik által a mai Lengyelország területén elkövetett bűnökkel kapcsolatban. Benjamin Netanjahu miniszterelnök közölte, hogy utasította Izrael varsói nagykövetét, hogy keresse fel Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt, és tudassa vele, hogy az izraeli kormány ellenzi a törvény elfogadását, amely például három év börtönbüntetést helyez kilátásba bárkivel szemben, aki a „lengyel haláltábor” kifejezést használja. Tovább…
Folytatódik a kitoloncolás elleni tiltakozás
Szombaton ismeretlenek piros festékkel öntötték le a Népességi és Bevándorlási Hivatal menekültügyi irodájának bejáratát Tel-Avivban. Kirakati bábuk levágott fejével és fenyegető üzenetekkel hívták fel a figyelmet a kitoloncolás embertelenségére. Mint arról korábban már beszámoltunk, a kormány által már elfogadott jogszabályok és egyezmények szerint börtön vár azokra a szudáni és eritreai menekültekre, akik illegálisan érkeztek Izraelbe, és március végéig nem hajlandóak elhagyni az országot annak ellenére, hogy a hatóságok erre kötelezik őket. A 10-es csatorna reggeli műsorában megszólaló hivatalnok szerint a kényszerkitoloncolás mintegy 20 000 egyedülálló férfit érint. A nők és gyerekek, valamint azok a férfiak, akiknek kiskorú gyermekei vannak Izraelben, az országban maradhatnak.
Időszakos örökbefogadókat keresnek
A hétvégi viharos időjárás miatt mintegy 50 menhelyi kutya került borzalmas körülmények közé Kibuc Jakumban. A heves szélviharok letépték a kennelek tetőszerkezetét és a kutyák területét ellepte a víz és a sár. Eti Altman, a Leave the animals live állatvédő szervezet alapítója szerint a kisebb kutyák biztosan nem élik túl a hideg időjárást, már eddig is 8 kölyökkutyát kellett orvosi kezelés alá vonni. Rachel Salit, a mentésben résztvevő másik állatvédő szervezet, a Haver vezetője is a közönség segítségét kérte: „Kérem mutassuk meg, hogy az ember a kutya legjobb barátja, még mindig több tucat állat van fedél nélkül, időbe telik amíg sikerül helyrehozni a szállásukat. Aki segíteni tud, kérjük hívja a 054/6303861-es számot!”
Újságíró