TOP 10: Izrael a leginnovatívabb országok között

Frishman tengerpart Tel-Avivban - fotó: Wikimedia Commons

Több szakmai lap a világ 8. legbefolyásosabb országának választotta Izraelt.

Az US News és a World Report is nyolcadik helyre sorolta Izraelt azon a listán, amely a világ legerősebb államait vette sorra. A felmérés szerint a zsidó állam ütőképes katonai erejének, kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak, valamint erős gazdasági és politikai befolyásának köszönhetően ért el magas besorolást – olvasható az Algemeiner által közzé tett írásban.

A lista összeállításához használt kutatást a Pennsylvaniai Egyetemen működő Wharton School és a BAV Group végezte. A felmérésekbe összesen 21 ezer embert vontak be.

A Bloomberg legutóbbi besorolása alapján Izraelt a világ tizedik leginnovatívabb országának választották – a kutatás és fejlesztés terén elért eredményei, valamint high-tech vállalatainak magas száma alapján.

2017-ben a Világgazdasági Fórum (WEF) innovációs listáján Izrael a második helyen szerepelt, továbbá a versenyképességi rangsorban a tizenhatodik lett – és így nyolc helyet javított 2016-os eredményekhez képest.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSzsido.com