Az ENSZ figyelmeztetése szerint tíz napon belül elfogy a Gázai övezet kórházainak üzemanyag-tartaléka – jelentette kedden a Háárec.
Az üzemanyaghiány miatt eddig három kórházban és 14 orvosi központban voltak kénytelenek leállítani az áramfejlesztőket, és emiatt a kritikus állapotú betegeket más intézményekbe kellett átszállítani. Az ENSZ szerint a Gázai övezetben sürgősen szükség lenne 5,6 millió dollár értékű üzemanyagra az egészségügyi intézmények működtetéséhez.
Az üzemanyaghiányt a Hamász és a Palesztin Hatóság közötti nézeteltérések okozzák, mert ebben a kérdésben nem sikerült megállapodásra jutniuk. A Gázai övezetben az áramellátás napi 4 és 6 óra között ingadozik.
Az ENSZ közlése szerint veszélybe kerültek a sürgősségi és diagnosztikai szolgáltatások, de emellett a szennyvíztisztítók és a vízellátást biztosító berendezések egy részét is leállás fenyegeti.
Az iszlamista Hamász mozgalom azt állítja, hogy a Palesztin Hatóság (PH) rámalláhi hivatala halogatja az Izrael által szállított üzemanyag árának kifizetését, a PH viszont azt válaszolta, hogy a Hamász nem adta át neki a gázai betegeknek eladott gyógyszerekből származó pénzt.
Az ENSZ bejelentéséhez hasonló figyelmeztetés érkezett néhány napja a gázai humanitárius válságról Gadi Ejzenkot izraeli vezérkari főnöktől is. Ő a kormányülésen azt mondta: tovább ronthatja a helyzetet a Gázai övezetben, hogy az Egyesült Államok csökkenti az ENSZ égisze alatt a palesztinokat segélyező UNRWA szervezet támogatását, és emiatt az enklávét humanitárius válság fenyegeti. A vezérkari főnök szerint ez akár háborús konfliktushoz is vezethet Izraellel, noha egyik fél sem szeretné ezt.
Az izraeli 10-es tévécsatorna szerint az övezetben egy-két éven belül elfogy az ivóvíz is, ugyanis a kutak a túlzott szivattyúzás miatt teljesen használhatatlanná válnak. Már ma is szinte ihatatlanul sós vizet adnak, és sótalanító berendezésekkel kellene biztosítani az övezet ivóvízellátását.