David Grossman író kapja az irodalmi Izrael-díjat

David Grossman - fotó:wikipedia

Idén David Grossman író kapja Izrael legrangosabb szépirodalmi kitüntetését, az irodalmi Izrael-díjat – jelentette a helyi média hétfőn.

Natfali Benet kulturális miniszter jelentette be a díjat odaítélő bizottság döntését, amely szerint az izraeli irodalom egyik “legérzékenyebb, legmélyebb és legmeghatározóbb” hangú írója kapja az idei elismerést.

Az indoklás szerint “mélyszívű bölcsesség, emberi érzékenység” és sajátos nyelvezet tette nemzetközileg is elismert íróvá David Grossmant, akinek műveit negyvenkét nyelvre, köztük magyarra is lefordították. David Grossman tavaly első izraeliként elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat az Egy ló besétál a bárba című, magyarul is megjelent regényéért.

David Grossmant a magyar közönség is ismeri, az író 2003-ban a budapesti könyvfesztivál vendége volt.

Az alkotó 1954-ben Jeruzsálemben született, a hetvenes évek végén jelent meg első műve. A baloldali, békepárti nézeteiről is ismert művész a 2006-os második libanoni háborúban elvesztette egyik fiát, akinek később regényben állított emléket.

David Grossmant 2015-ben már jelölték Izrael legrangosabb irodalmi kitüntetésére, de akkor tiltakozásul nem vállalta a jelöltséget amiatt, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök megpróbálta elmozdítani a díjról döntő bizottság két tagját, mert azok szerinte anticionisták voltak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI