Mindenki ezt kérdezi tőlem a két hazában. Sokszor, sokféleképpen megírtam, lefotóztam már. Most összeollóztam ezekből egy „újat”, mert idén is lesz Purim, White Night, Pride…

Tel-Aviv – pörgős napok, éjszakák

Leendő turisták! Tel-Avivba nehéz rosszkor érkezni!

Úgy, hogy ne történjen éppen semmi, szinte lehetetlen, de azért vannak kiemelkedő napok. Például a Purim. Idén március 1. az utolsó napja, mikor a buli tetőzik. Tavaszünnep? Zsidó farsang? Százezer jelmezes – írja a tavalyi purimi tudósítás.

A szociálpszichológusok, kultúrantropológusok biztos hosszan értekeznének arról, miért van ennyi zombi, csontváz, angyal, ördög és más szárnyas izé, és miért van ennyi Superman. Én inkább élvezem a forgatagot. A rajzfilm-műveltségem kevés ahhoz, hogy minden figurát felismerjek, a számítógépes játékok ikonjairól nem is beszélve.

Ezeken kívül itt van vicces jelmezekbe öltöztetve Izrael összes jelensége: itt vannak az állatvédők a sokkoló fotóikkal, az orthodox család, a többnejű arab, Bibi (Netanjahu) felesége rabruhában. Nemzetközileg pedig szembejön Donald Trump, és Jézus, aki egy dominát korbácsol nő létére. De nem erről szól a buli. Nem tudom, miről szól, talán az életörömről.

White Night

Purimkor Tel-Avivban úgy éreztem, mindenki kint van az utcán, most viszont úgy, hogy néhány százan otthon maradtak. Tel-Avivban bármikor lehet bulizni, csak alkalom kell. Ilyen június végén, az idén 29-én, a Fehér Éjszaka. Nem egy meteorológiai vagy csillagászati jelenség, mint az északi sarkköri névrokona. Nevét akkor kapta, amikor az UNESCO a White City-t, Tel-Aviv Bauhaus épületegyüttesét a világörökség részévé nyilvánította 2003-ban. Egy ilyen örökséget egy ilyen városnak minden évben meg kell ünnepelni! Hát ebben nincs hiba! Ingyen koncertek minden sarkon. Utcabálok, DJ-partyk napfelkeltéig…

Otthon a programból csináltam egy kézzel írott “bevásárlólistát”, hogy hova szeretnék eljutni az éjszaka folyamán. Gyalog…! Ennél csak az lett volna reménytelenebb, ha kocsival próbáltam volna. A dugók éjfél körül már az országos ünnepek előestéit is túlszárnyalták. Persze a dugó nem tud szárnyalni, ahogy egy tudosító sem. Jaffón a Midron Parkban mizrachi koncert volt. A keleti zsidóság popzenéje. Dikla az énekes neve, ezt megtudtam a mellettem csápoló lányoktól.

A ráadás alatt már a domb tenger felőli végén lépkedtem lefelé. A katolikus templomnál egy görög zenekar játszott. A zömében idős hallgatói együtt énekelték velük a refrént. Néhányan szépen táncoltak a színpad előtt.

Akinek a kikötő éttermeiben nem jutott asztal, az megterít magának a móló bakjain…

De az igazi buli a bolhapiac utcáin kezdődött!

Hóra az egyik sarkon, jazz a másikon. Egy terecskén pedig együtt énekeltük a zenekarral a Free slágerét: “All right now, baby, it’s all right now.” Na ez biztos!

Előttem volt még a Rothschild Boulevard környéke. Start! A Neve Tzedek kis bárjai zsúfolva. Belefutok egy ismerős magyar társaságba – Jó a buli a Rothschildon! – Jaffón is! – Sziasztok!

Beszagoltam egy-két klubba, mindenhol ugyanaz a technó. Nagyon jól tolják, de ez most nem dob fel. Hajnali kettő van, nyolc óta talpalok. A Rothschildon a koncertek addig tartanak, amíg az aktív hangfalak akkumulátorai. Jól bírják! Az én aksim háromkor végleg lemerült. Az éjszakai buszjáraton biztos édesdeden aludtam volna hazafelé, de a party ide is beköltözött. Egy vokálegyüttessel utaztam. Ne részeg gajdolásra gondoljanak; szépen énekelnek, több szólamban. Ahogy Tel Aviv szólt a Fehér Éjszakán.

Minden évben egyszer szivárványosan látom a világot, de legalább is Tel-Avivot. Idén június 8–án lesz ez. De jöjjenek a tavalyi, tavalyelőtti képek!

A főutak szivárványos zászlódíszben várták a Büszkeség napját. A Pride nem csak az „övék”, hanem a miénk is. Tel-Avivé!

„Csak” 200 000-en voltunk. Abból is sokan külföldiek. Lehetne sorolni az érveket a gay-turizmus előnyeiről és hátrányairól. Szerintem Izrael országimázsának biztosan jobb a hippikorszak love-peace feelingjével sétáló, bulizó emberek tömege, mint a késeléses merényletek hírei. A világ minden tájáról érkező emberek itt, éppen itt, a világvélekedés szerint fenyegetettségben élő Izraelben biztonságban, békében ünnepelhették a Büszkeségüket.

Minket, akik szexuális orientációnktól függetlenül, együtt buliztunk, nehezen lehetne egymásra uszítani. A boldogsághormon sok politikai maszlag ellenszere. Ehhez persze fontos, hogy a politika boldognak akarjon látni bennünket és ne acsarkodó ellenségeknek, akik a földhöz csapódó bakancstalpak ritmusára vágynak. A remény éveiben, Magyarországon nem sejtettem, hogy így gondolok majd szülőhazámra itt, a Földközi-tenger napos oldalán, egy vidám gay felvonuláson.

Én tudok örülni annak, ha a másik örül. Így örült velünk Tel-Aviv, éreztem. Ezt kevés város tudja, ennyire pedig egy sem, azt hiszem!

Talán mert ennyiféleképpen egy országban sem lehetek más.

A kereszténynek, az arabnak zsidó vagyok. A szefárdnak askenázi. A hívőnek hitetlen. A szabrénak olé (az itt születettnek betelepülő). Aki pedig évek óta itt él, annak csak olé hádás, új bevándorló. A melegnek hetero.  A vendégmunkásnak állampolgár. A menekültnek szimpatizáns idegen. Az etiópnak fehér. Az orosznak egyéb. A magyarnak meg másmilyen magyar. A balosnak antikommunista, a rasszistának kozmopolita, a konzervatívnak liberális. A liberálisnak ómódi, aki tiszteli a hagyományokat.

Azt érzem ezeken a napokon, hogy honnan jöttem. Egy a szellemet folyton gúzsba kötő országból. Ez a város meg az utcán bulizó fiataloké. 1989 után egy ideig úgy tűnt, Magyarország is ilyen lesz. Ha ez az álom nem foszlik szét, lehet, hogy nem itt kötök ki. De most remélem, tényleg kikötök.

Fotók: Silló Sándor

Szinház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 38 év színház, 30 év film és televízió, 1 év újságírás, 13 év tanítás, 2 éve élek Izraelben …mégsem vagyok 100 éves!